Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961

1960. október 26., II. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések

14 hogy az összes meghirdetett előadásokat, amennyiben nem ütközik más felvett tárggyal, egyetemünk bármely hallgatója felveheti, ha a másik karon az előadó tanár,illetve saját kar dékánja^ ehhez hozzájárul. Azzal egyátérthetnek, hogy csak az alsó határ legyen megszabva a tárgyak felvételénél, ez azt jelenti, hogy alacsonyabb évfolyamos nem veheti fel, hiszen úgy sem értené meg. Tehát felvehető a III. vagy IV. évfolyamtól kezdődően. Balogh« Egy utólagos bejelentés ér^kezett hozzá, Földvári Imre docenstől, aki a II. félévre előadást kivan bejelenteni. Rektor: Ha be tudják iktatni még a tanrendbe akkor úgy gondolja, hogy minden további nélkül el lehet fogadni. Mész: Két megjegyzése lenne. Úgy emlékszik, hogy az Általános Orvosi Kar tanácsülésén, az orvostudomány és a biológia világnézeti kérdésekre vonatkozó elő­adást beterjesztették mint fakultativ tárgyat. Rektor: Beterjesztették, de azután volt az Egyetem Világnézeti Nevelési Bizottságának az ülése.amely az összegyetemi kérdésekben döntött, ott azt a ha­tározatot hozták, hogy nem a hallgatók számára hir­detik meg. Ez tehát igy érvényes, mágiákkor is ha az Általános Orvosi Kar előbbiekben másként határozott. Ennek a bizottságnak feladata az Egyetem területén folyó összes ideológiai munka irányítása. Mész: Az eredeti terv úgy volt, hogy a tudományos diákkörben résztvevő hallgatók részére kötelezővé tesszük és az egyetemi tanács is igy foglalt állást. Helyesnek tartja egyébként ha ezt a javaslatot el­ejtik. A másik amihez hozzászólni kiván, az orvose­tikai előadásokkal kapcsolatos. Az általa előadott négy téma cimének megváltoztatását szeretné, mert az anyag sorrendben nem az itt leirtak szerint követ­kezik. A 3. téma foglalkozik a kialakulással és az első a fejlődéssel. Rektor: Kéri akkor hogy a helyesbbitést Írásba adja Ъ'е, mert a tanrend már megy a nyomdába. Ruff: Szintén ehhez a biológia és orvostudomány fi- lózófia problémájához szeretne hozzászólni. Szeretné a tudományos diákkörösök számára kötelezővé tetetni. Szükség lenne, hogy ezt látogassák a tudományos diák­köri hallgatók. Rektor: Ezzel is foglalkoztak ezen a bizottsági ülé­sen, azonban minden ilyen újabb kötelezővé tételt . / .

Next

/
Thumbnails
Contents