Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1960. június 22., VIII. egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

3- 4 ­Helyes volna valamiképpen olyan szervezeti formációt létrehozni, amelyik ezt a koordinációt a Tanács és a Kar sBempontjából elvégezné. Bár a KISZ-nek hatásköre és feladatköre a tudományos diákkörök szervezése, de azt hiszi sok támogatást^egyejálőre^ell) ehhez adnunk a Tanács, a Karok és professzorokkal együtt, hogy ezt a feladatát be tudja tölteni. Az Egyetemi Tanács és a Karok mellett működő bizottságoknak valamilyen koordiná­lását, megerősítését, vagy átszervezését meg kell gon­dolni, hogy valóban lendületet adjunk a munkának. A rendeletnek éppen az a célja, hogy a valóban minden szempontból legtehetségesebbek pályázzanak a diákköri helyekre, azok kerüljenek be, s a fejlődésükhöz minden szempontból meg tudják kapni mindazt a támoga­tást, amire szükségük van. Részletesen kifejtettük a fiatal oktatókkal foglalkozó bizottság kari ülési vi­tájában, hogy az ifjúsággal való foglalkozásnak a mos- tani'történelmi periódusban két iránya van - s ez a tudományos diákköri kiválasztásokra is vonatkozik s a KISZ-nek nagyon felhivja most itt arra a figyelmét - egyrészt a párttagokkal, kommunistákkal, KISZ tagokkal tehát a mozgalmi munkával tulterhelteknek szakmai vo­nalon való támogatása^ módszereinek kidolgozására. Ez az egyik feladat; tehát akik politikailag, ideo­lógiailag szilárdak, akik résztvesznek mozgalmi mun­kában, de éppen ezért fokozatosan, lassan közülük egye­sek ha nem kapnak támogatást, szakmailag lemaradnak, s elérkezik egy olyan időpont amikor bármilyen jó elvtárs, de nem tudjuk sajnos mégsem az Egyetemen tar­tani, mert nem tud szakmailag eleget tenni a követel­ményeknek. A másik feladat - s ezek vannak sokkal nagyobb számban Egyetemünkön - akik mozgalmi munkában egyáltalán nem vesznek részt, egyetértenek velünk po­litikailag, úgy is kerültek az egyetemre, azonban ideo­lógiailag vannak rendkívüli módon elmaradva; ezeknek ideológiai vonalon való támogatása. Ezek az ellenkező veszélybe kerülnek, hogy szakmailag fejlődnek, szakmai­lag kiválóak is lesznek, de ideológiailag úgy lemarad­nak évek múlva, hogy megint csak abba a helyzetbe ke­rülnek pár év múlva, hogy azt mondjuk? nagyon kiváló kutató, kiváló orvos, de felsőoktatási intézményben ifjúságunk nevelésénél nem tudjuk alkalmazni, mert úgy lemaradt ideológiailag, hogy nincs mit csinálni. Tehát sem az egyikre nincs semmi szükségünk, s veszé­lyes volna, sem a másikra. Nagyon nemes, nagyon nehéz feladata van ennek a három bizottságnak, a tudományos diákköri Tanácsnak, az elosztó bizottságnak és a fi­atal, végzett diplomásokkal foglalkozó bizottságnak. Észszerű, hogy itt átszervezésre, megerősitésre vagy az egész felépítésében uj koncepcióra lesz esetleg szükség. Eddig ezek a bizottságok betöltötték feladatu­kat, de most elérkeztünk egy uj fejlődési fázishoz, ahol nyilván a módszereinket hozzá kell alakitani az élethez, . / •

Next

/
Thumbnails
Contents