Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1960. május 25., Kibővített egyetemi tanácsülés - A Budapesti Egyetem körzetéhez tartozó megyék egészségügyi munkájának segítésének megtárgyalása

34 esztendő alatt meg kell tanulniok és áttekintést kell kapniok és az előbb felsorolt bonyolult terü­letekről. Senki nem lesz hat esztendő alatt dem ke­zelőorvos a területen, sem segédorvos vagy gyakornok klinikán és kórházban. Az Egyetemen rendelkezések van­nak a gyakorlati skk oktatásra vonatkozóan, amelyeket a Tanács megvitatott, a Kar megvitatott. Még mindig úgy látszik azonban, hogy vannak klinikák, ahol nem hajtják ezt végre, hanem rá van a véletlenre bizva, hogy azon a heti 3 - vagy 4 gyakorlati órán mit csi­nál a hallgató. Ugyanez vonatkozik a VI. évesek kép­zésére is. előfordul, hogy e téren a kórházakban még több tennivaló van és kéri, a főorvos elvtársakat, hogy a területükön levő kórházakban nézzék meg, hogy a VI. éves medikus, ezalatt az idő alatt végigmenjen mind­azon tennivalókon, amin végig kell mennie. A társadalmi munkával kapcsolatban: Pontosan tanul­mányozták a Vöröskereszt orvosegyetemi s egyetemi­szinti lehetőségeit. Együtt voltak kint az I. számú moszkvai egyetemen Kárpáti elvtárssal és az egyetem rektora, egyik professzora,az ottani Vöröskereszt szer­vezet vezetői elmondták mi ott a rendszer. Mi is meg­próbáljuk ezt kiépiteni, meg is indultak az első lé­pések, vannak is már egyetemünkön eredmények. Tájékozta­tás kedvéért, ismerteti az ottani rendszert. Az I.,II.,III. éves medikusnak kötelező az orvosképzési órákon kivül a Vöröskeresztes tevékenységet is tanulni. Ebben az első, másod-harmad évben ezt a kiképzést erre felkészitett orvosok végzik. Negyedéves korában kimegy a medikus a falusi kórházba, a falusi kórházak igaz­gatói egyben elnökei annak a körlet vöröskereszt szol­gálatának és a kórházból a medikus köteles kimenni a kórházhoz tartozó falu felcseréhez és ott segiteni őt és a felcser köré tömörülő Vöröskeresztes aktivákat a felvilágositó munkában. Ötöd- és hatodéves korában a hallgató köteles a nem orvos egyetemek első, másod- harmad-évesei számára ugyanezeket a vöröskeresztes ki­képző tanfolyamokat tartani. Mire elvégzi a hat évet, úgy a vérében van a Vöröskeresztes tevékenység, mint az orvosi tevékenység. Magától értetődőnek tartják ezt. Valahogy igy képzeljük mi is ezt el és ez érinte­ni fogja az egész felsőoktatás kérdését,, tehát az Egészségügyi Minisztériumnak és a Művelődésügyi Minisz­tériumnak együtt kell majd ezt a kérdést megoldani. Most néhány szót a továbbképzés lehetőségéről: Babies elvtárs emlitette az. V. osztály<_terveit. Úgy gondolja, hogy fel lehetne vetni a minisztériumban, hogy a Medicina könyvkiadási tervét is bizonyos fokig hangol­ják össze az Akadémiai kiadással. Az kadémia kiad tehát nagy tudományos monográfiákat, továbbá kis monográfiái sorozatot, most határozták el, hogy kiadnak ezen kivül felvilágositó jellegű kismonográfia sorozatot, végül elindítanak egy olyan könyvkiadási sorozatot, amelyben a vezető klinikusok az o iskolájuk gyógyítási módszereit Írják meg. •A

Next

/
Thumbnails
Contents