Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1960. május 11., VII. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

Ugyancsak köszönetét kell mondanunk a diákköri vezetőknek is, akik a tanszékek mellett működtek, akik szintén részt- vettek a termékeny vitában. Meg kell emlékeznünk a helyi konferenciák zsúfolt látogatott­ságáról, amely ugyan az utolsó napon kissé alább hagyott, de a'rendelkezésre álló ülőhelyek igy is telve voltak. Viszont az első napokban számos hallgató állva hallgatta végig a konferenciat­Á helyi konferencia berekesztése után a Bizottság visszavonult és a rendelkezésére álló 6.000.- Ft összegnyi jutalmazási di­jat az alábbiak szerint osztotta szét : Selye professzor ál­tal felajánlott 800 Ft-ot, amelyet az Orvosi hetilap 1.000 Ft-ra egészített ki, Taraba István, az élettani Intézet de­monstrátora kapta. 5 diákkörös kapott 400.- Ft-jutalmat : Fa11er-Ungvári, Balogh György, Szendi Béla, Vincze István -Koszta Erzsébet, Nagy Aladár -Kovács Ágota.-Donáth Béláné. 6 előadást 300.-Ft-tal jutalmaztunk : Varga Bertalan,- Horváth Máj?ia,“*Őry Gyula.“Bus Zsuzsa, Ihász Mihály-Palik Imre, Rákosi Tibor-Járfás Katalin, Friedrich Péter, Lajos Zoltán,"“Lajtai György, Molnár Etelka,-Kovács Irén,-Szarka Irén .-Juhász Éva. 6 előadást 200.-F-tal jutalmaztunk ; Müller ráírna, Erter Miklós,“Bódé László, Tabák Péter, Lehóczky Kornélia,- Szigeti Ágnes-Hefler József, Sülé Ferenc,-Márkus Vera, Mester Olga. A Biráló Bizottságnak igen nehéz dolga volt az előadások rangsorolásánál, mert igen kiváló előadások hangzottak el még a fentieken kivüi és a Bizottság úgy döntött, hogy eze­ket az előadásokat rektori dicséretben kivámja részesíteni. Dicséretben részesült 23 előadás. 2./ Hazánk felszabadulása 15. évfordulójának tiszteletére tartandó IV.Országos Tudományos Diákköri Konferencia meg­nyitó ünnepségét a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, a Művelődésügyi -, az Egészségügyi - és a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a Budapesti Orvostudományi Egyetem rendezte, i960, március 26-án, dél­előtt az Qrvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete Semmelweis termében az ünnepi program szerint. Dr. Gegosi Kiss Pál akadémikus, Kossuth-dijas egyetemi tanár, a Budapesti Orvos- tudományi Egyetem rektora üdvözölte a megjelenteket. Ezt követőleg Molnár János, a Művelődésügyi Miniszter helyette­se megnyitotta az ünnepi ülést. Várnai Ferenc , a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség K.B.-nak titkára nagy érdeklő­déssel várt beszédét megtartotta. Az ünnepségen szerepelt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Művészegyüt­tesének ünnepi műsora. 886 P

Next

/
Thumbnails
Contents