Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1960. február 24., V. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

Még mindig többen nem jönnek az eg'etemre sportolni és nem is adnak be kérvényt a Rektor Úrhoz, hogy engedélyezze más clubban sportolá­sukat. Az elnökségnek ma is az az álláspontja, hogy elsősorban a meggyőzést kell alkamazni, de indokolt esetben azokkal, szemben akik tudatosan áthágjak a fegyelmi szabályzatot, éppen nevelési szem­pontból helyes lenne fegyelmi büntetést alkalmazni, Nagy érdeklődés mellett tartottunk november 1'7.-én aKtiva ülést, "Az MSZMP Művelődéspolitikájának értelmezése a testnevelési és sportmozgalomban" cimen. /Előadó: dr. Prenkl Róbert volt./ Propaganda munka. Nagy segítséget jelentett az Orvosegyetem cirnü lap megindulása. A ' S]j>ortrovat révén rendszeresen tájékoztatni tudjuk az egyetem hallga­tóit és dolgozóit a sportéletről. A szakosztályok közül a kosárlabdá­zók.-faliújságot is szerkesztettek, a többiek csak hírközlésre hasz­nálták a faliújságot. Az állandó újság óriási segitség, mégseijj. le­hettünk elégedettek. 1960-ban feltétlenül szükséges az egyetem főbb gócpontjain hirdetőtáblák elhelyezése a mérkőzések, versenyek, edzé- s.ek időpontjának feltüntet és ével. Gazdasági munka, A sport club gazdálkodásával kapcsolatos számszerű adatokat a 3. sz, melléklet tartalmazza. Megállapítható, hogy bár a költségvetés fő­összege emelkedett, sőt sikerült a bevételi tervet túlteljesíteni, mégis a legnagyobb takarékosság ellenére /frissítőt, villamospénzt egyáltalán nem fizettünk/ sem sikerült a szakosztályok és a^tömeg-^ sport‘mozgalom részére az alapvető felszereléseket megfelelő menr^yL- ségben biztosítani. A fejlődés azonban ezen a téren is kétségtelen. A gazdasági adminisztrációs, munka szinvonala is emelkedett azzal,^ hogy áttértünk az a/olut kettős könyvelési rendszerre. Anyagi ellá­tottságunkon részben .a Pártoló Tagok Köre további fejlesztésével, valamint a tagdíjfizetési fegyelem 100 %-os megszilárdításával se­gíthetünk. Ezenkívül szükséges a szakszervezeti támogatás, valamint a szakszervezeti alapszervek sportpénzzel való gazdálkodásának rende­zése. Más egyetemekhez képest kevésbbé sikerült még kiaknázni azokat a lehetőségeket, melyekkel az egyetem gazdasági vezetése segítheti a sportéletet. Clubé let A,sportolók nevelésére, a pályán és a pályán kiviül tanúsított magatar­tásuk befolyásolására az intenziv club-élet nyújtja a legjobb lehető­séget. Sajnos sok éveo far éniánk, hogy a clubélet kialakításának igen nagy akadálya a clubhelyiség hiánya, 1959-ben is a club.élet szinte, csak a szakosztályokon belül zajlott. Ebben a vonatkozásban volt fej­lődés. Az úszók, a kosárlabdázok, de a többi szakosztály tagjai is, igyekeztek a sportpályán kívül is minél többet együttlenni. Segítettek egymásnak a tanulásban, együtt jártak szórakozni, piknikeket rendeztek. Néhányszor igénybevettük az / ONBSZ clubhclyiséget közös szakosztályi összejövetelekre, ill. a Pártoló Tagok Köre összejöveteleire, Ezek az o/ f

Next

/
Thumbnails
Contents