Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1960. február 3., IV. egyetemi tanácsülés - Egyetemünk Üllői u. 25. sz. alatti leánydiákotthona helyzetéről készült jelentés megbeszélése

A diákönkormanyzaton erősen látszik, hogy szinte teljesen uj, nég "nen volt használatban", Égynás között nem is diákbizottságról, hanen szállóvezetőségről beszélnek, ani a tényleges helyzetet tartalmilag is fedi. Ez nen tekinthető sen-a vezetés, sen a vélemé­nyezés szempontjaból kollektiv testületnek. Különálló funkcionáriu­sok vannak, akik alkalmilag összejönnek időszerű kérdések megbe­szélésére, Az önkormányzat tervszerű, tudatos kifejlesztése nég a. kezdetén tart, szervezett létéről beszélni még nen lehet, Pozitiv tünet a már enlitett munkát orv, melyet az igazgatóval együtt ké­szítettek és bizonyos kollektiv kezdeményezés jelei nár vonnak benne, /Pl, sportkedvelők összehozása, sakkbajnokság,/ A szobakö­zösségek inkább alkotnak élő egységet,:bár ezek nagy részénél is még az összeutaltság benyomása doninál, Ezt alátámasztják olyan észrevételek, mint az egyeseknél felgyülemlett - de mennyisége miatt el nem fogyasztott - hazai ennivaló, Tífeöbása, helyett,hogy nehezebb helyzetben lévő szobatársát negitEjáíhá., stb* A szobák egy­séget képeznek a rend és a fegyelem tekintetében;is, amit a házirend 'jól támaszt alá, A házirend.alaposnak tekinthető és általában követ­kezetesen végrehajtják. Nevelőtanár nincs, egyedül az igazgató pedagógus, aki viszont az esti órákban - amikor a leányok otthon vannak - már nem tud állan­dóan benntartózkodni, Emellett pl. a sok I. éves odaholyezése is indokolttá tette volna legalább egy nevelőtanár beállítását, akinek segítségével a felső és alsó évesek közötti viszony is mindjárt másként alakulhatott volna ki. IV. A hallgatók elhelyezése zsúfolt, miután maximálisan 130 égy*- nak van helye. Igen sok a 14-*-18 ágyas szoba. A zsúfoltság a leányok idegeire is negatívan hat ki. A helyileg is külön lévő I, évesek - a nen kellő felvilagositás és pedagógiailag nen helyesen alkalmazott intézkedés következtében nagyrészt - úgy fogják fel helyzetüket, hogy az egyetem, oktatói és a f^lső évesek egyaránt lenézik és emiatt szigetelték el őket. A tatarozás elhúzódása az elhelyezést, rendet, tisztaságút még inkább zavarta, de jó hatása nár most kezd kibon­takozni. A zsúfoltság kevéssé lenne érezhető, há megfelelő számú tanulóhelyi­ség állna rendelkezésre. Ezt a jelenlegi két nagy szoba nem old&ntja meg sem elhelyezése, sem felszerelése, sem méretei miatt. Ivíig ezek a tényezők még zömében tárgyi adottságokból származnak, addig felvetendőnek tartjuk az egyetem gazdasági igazgatóságának fele- ; lősségét több olyan vonatkozásban, melyek ma már nem szükségszernek. Ezek; rendezvényekre elviszik a tanulószobák berendezését $ ami a tanulást és az egész hangulatot igen károsan befolyásolja. A gondnokot egyik napról a másikra elvitték, másik azóta sincs. Ecssz a;bizony­lati rendszer, zavaros a raktárkezelés, a leltár felelősség. Apró javítások hetekig, készülnek, az igazgatónak minden apróságért a gazdasági igazgatósághoz kell fordulnia. Véleményünk szerint ez a / A rektop által létrehozott allaoii kollégiumi tanács hulyes kez­deményezésnek bizonyult, de eddig nég igen kevéssé érződött a hatá­sa, Éhben annak is része van, hagy az egye tenon súllyal- rendelkező tagjai a nunkába alig kapcsolódnak bule, viszont aki■foglalkozna vele, annak alig'van hatásköre. Jó visszhangja volt Törő és Tar jen professzorok látogatásainak, A gazdasági vonatkozású kérdésekről a következő fejezetben lesz szó.- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents