Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1960. február 3., IV. egyetemi tanácsülés - Egyetemünk Üllői u. 25. sz. alatti leánydiákotthona helyzetéről készült jelentés megbeszélése
f k $ jának végrehajtása, hogy kb, minden tiz leány fizessen elő egy Népszabadságot• A sajtót elég rendszeresen olvassák, ált alában nem rossz az időszerű kérdésekkel kapcsolatos tájékozottság. A nagy egyetemi elfoglaltság és a tanulás melle tt jelenleg nincsenek szélesebb lehetőségek ezen a téren? de helyes kitartani a^ellc-tt, hogy - ahol lehetséges - a kollégisták legyenek együtt a többi hallgatóval és ennek keretében igyekezzenek pozitiv politikád hatást kifejteni. % . üt párttag és 100 KISZ tag van, akik együtt képezik a komnunista aktívát. Számos jó politikai ‘érzékkel, osztályöntudattal rendelkező leány van közöttük, ami a vitaszellemet, napi apróbb-nagyobb politikai jelleggel is rendelkező társalgásokat előmozdítja* Igen komoly tényező, hogy a diákotthonban levők között a 1égértelmésebb leányok a KISZ tagok közül kerülnek ki, ami minden vonatkozásban jó hatással van a KISZ-en kívülieare és alkalmas lehet arra.hogy a hangulatot még erőteljesebbun befolyásolja. Ezt a jó adottságot szélesebben lehetne felhasználni, amennyiben az egyetemi KISZ szervezet gondosabb és nivósabb politikai vezetést nyújtana. A kommunista aktíva jó munkát végzett a termelőszövetkezeti ■ mozgalom -terjedésének idején, amikor számos hallgatóban, kételyek merültek fel a belépés önkéntessége, szüleik, jövője, stb* vonatkozásban. Ebbon sokat segített az egyik'Győr megyei funkcionárius által tartott őszinte, meggyőző előadás. Ma ez'a kérdés nincs fűlszinén és csak elszórtan lehet róla hallani. Jelenleg a vallásosság problémája jelenti a központi témát. A kommunista aktíva vezetőinek véleménye szerint kb. 10 vallásos leány van a diákotthonban és mellettük számos olyan található, aki a napirenden lévő kérdések többségénél már velünk tart, de hisz egy isten létében;és a kérdések egy részét teljesen idealista alapon magyarázza. /Deisták./ A teljesen vallási alapon állók között egy református;pap leánya vezet, akinek hatása lakószobájára is kiterjed, kb, hat társnőjét kollektiven zi ' templomba. Ugyanakkor számos jel mutat arra, hogy a fentieken kívül nem kicsi még azok száma, akik otthon’ vidéken - különböző behatások, vagy saját valódi énjük jobb kibontakoztatási lehetősége alapján - templomlátogatók. Az egyetemi KISZ irányítása a vallás kérdésében rendszertelen, nem eléggé következetes és valószínűleg nem számol kellően az erőviszonyokkal sem. Türelmetlen megnyilvánulások /pl. Németh et, titkárhelyettes/ mellett nem ritka eset, hogy vallásos hallgatókat vesznek fel a KISZ-be - a komnunista aktivisták szerint nem kis szómban - ami politikai hígítással járhat, amellett bizonytalan, hogy az egyetemi KISZ tagságának többsége van-e már olyan szinten, amivel ezeket rövid idő alatt magához emeli és materialista alapra állítja. Többeknek problémát okoz, nem adódhat-e elő ennek fordítottja a még ideális- - ta befolyás alatt álló felvettek eléggé nagy száma mellett? /Véleményük szerint a f, évben felvett KISZ tagok 20-25 %~a vallásos!!/ Több példányban vásárolják a Magyar Ifjúság és az Ország - Világ c. lapokat is. Kulturális térun a munkát érvükbe felvettek végrehajtása szintén jól halad előre, ami arra mutat, hogy a kultúra vonatkozásában jó lehetőségek vannak. Saját szvalckörük, énekkaruk és tánccsoportjuk van. Októberben kb. 100 főnyi közönség előtt szép szavaló versenyt rendeztek,/Mind a nyolc résztvevő Ady, József, Petőfi, vagy szovjet költő versét szavalta, saját választása alapján,/ Most Mikulásra készülnek. Szívesen fogadják az időszaki teadélutánokat is. Színházjegy aránylag kevés fogy, ami a nagy elfog-