Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1959. október 27., II. egyetemi tanácsülés - A Tudományos Bizottság jelentése az 1958 évi egyetemi tudományos munkásságról
jedő időszakra. A feldolgozáson kivül a jelentés végén adjon egy összefoglaló értékelést a bizottság az Egyetem tudományos munkájáról. Egyben tegyen jelentést a Tanácsnak arról is, hogy-milyen lehetőségeket lát a fej lődés szempontjából, illetve milyen intézkedő seket tartana kívánatosnak a tudományos munka tervszerűbbé tételére azon célból, hogy a második ötéves terv tudományos tervének kidolgo zása tényleg tudományos alapokra helyeződjön. E tervezésnél ugyanis tekintetbe kell venni a népgazdasági tervezést is, hogy az Egyetem tudományos munkássága miképpen tudja segíteni a magyar egészségügyet, a magyar népgazdaságot . A Tudományos Bizottság munkájában tartsa magát korábban megállapított hatásköréhez /intézetek látogatása, stb./ A karok dékánjait felkéri az Egyetemi Tanáes, hogy ezen összefoglaló jelentést egészében is tárgyalja a kar azért, hogy a karoknak ig3r módjukban legyen állástfoglalni az Egyetem tudományos munkásságát illetően, azonban minden félévben egy kari ülés keretében tűzzék ki két klinika vagy intézet tudományos munkájának megvitatását, mely részletekbe menő legyen. A Tanács fontosnak tartja,^ ho^y az Egvetem tudományos munkájának mikéntjéről tájékozott legyen, részletekbe menő áttekintéssel bir- tjon, hogy az irányítást kellőképpen tudja keresztül vinni. Természetszerűleg ez nem azt jelent, hogy az egyetem másik két munkaterületén, az oktatónevelő és győgyitómunka területén az Egyetem előtt álló feladatokat háttérbe kivánjuk szorítani. A Tanács szükségesnek tartja a professzorok fele az Egyetemi Tanács állásfoglalásáról rektori körlevél kiadását, amelyben a tudományos munkásság és a tudományos eredmények jelentősségét a premizálásnál és már erkölcsi és anyagi juttatásoknál az eddiginél tájékozottabban és nyom tokosabban kivánja érvényesíteni. A Tanács fentiekkel egyetért.