Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. július 14., XI. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

- 2 ­A felvételi bizottság eddig 700 anyagét vizsgált át, köztük 230 munkás és 65 paraszt származású tanuló, pályázatát. Az értel­miségi, alkalmazott és egyéb származású tanulók pályázatainak el- birálása még tart* i * ■ Nem került elbírálásra azoknak a hallgatóknak a pályázata, akik a hansági munkálatoknál vesznek részt, tekintettel.arra, hogy ezek Julius 14-15-én tesznek felvételi vizsgát. Eb, 20 ilyen jelentkezőről van szó, ezek számára 10 helyet tartalékolt az Általános Orvosi Ear, 5-öt a munkás-, paraszt és 5-öt az értel­miségi, alkalmazott, egyéb származásúak számára, A Bizottság eddig felvett: 136 munkás, 37 paraszt származású tanulót ——---<* összes en: 175,' ami a teljes 320-as keret 54 #-a, A munkás-, paraszt kategóriában is túljelentkezés- mutatkozott, Így 107 pályázat elutasított, illetve 65 pályázót átirányításra Javasolt az Általános Orvosi Kar, Az átirányításra javasoltak között a 12-15 pontszámú pályázók vannak, A felvett munkás-, paraszt származású tanulók között osupán 2 van olyan, akiknek pontszáma elég alacsony /15 alatt van,/ Az értelmiségi, alkalmazott, egyéb kategóriákban is nagy a túl­jelentkezés ás Így igen sok a magas pontszámú pályázó, A felvételi bizottság eddig csupán 22 vagy ennél több pontszámot elért tanuló * anyagát vizsgálta át, ügy látszik, hogy alacsonyabb pontszámú jelentkezők csak különösen indokolt esetbe kerülhetnek az emlí­tett kategóriákba felvételre. Az eddig felvett hallgatóknak,kb, 25 a olyan, akik fizikai termelő munkában vettek részt, 11. A Fogorvosi Karon s kar által felvehetők létszáma: 150, A Fogorvosi Karra jelentkezettek létszáma: 312, Ebből munkás: 57 paraszt: 15 értelmiségi: 123 alkalmazott: 74 egyéb 32 X 11 A régebben érettségizettek száma: 151, 9 é

Next

/
Thumbnails
Contents