Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959
1959. július 14., XI. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok
- 15 Kiszely: a Szakszervezeti Bizottság arra kéri Rektor Elvtársat, hogy a tanévnyitó beszédjében - hasonlóan a pályadij nyertesek neveihez - olvassa fel a tanulmányi versenyek, diagnosztikai versenyek első három helyezettjét, miután ezeket a versenyeket a Szakszervezet patronálja. Rektor; ezzel egyetért és kéri, hogy a Szakszervezeti Bizottság ezt a névsort a titkárságnak adja meg. Kazár; azért is szükséges volna ez, mert a Népköztársasági Érdemérem felterjesztésénél mindig fel kell tüntetni, hogy mely tárgyból ért el a javasolt kimagasló eredményt. Ezeket a verseny eredményeket az évfolyam előadóknak is nyilvántartásba kellene venni. Rektor: éppen ezért kéri tehát, hogy ezeknek a tanulmányi versenyeknek a kiértékeléséről^ adjon a Szakszervezeti Bizottság pontos tájékoztatást • Kiszely: javasolja végül, hogy célszerű lenne a demonstrátorok kötelező munkaidejét valamilyen formában rögzíteni. Általában csak a kötelező oktatásoknak tesznek eleget, de más munkát nem végeznek. Talán az Oktatási Bizottság tudna e kérdésben javaslatot elkészíteni. A demonstrátori ösztöndíj odattélésénél kéri, hogy a pályamunkák és tanulmányi versenyek nyerteseit megfelelő feltételek fennforgása esetén vegyék mindenekelőtt figyelembe. Rektor: meg fogja bizni az Oktatási Bizottsá- got, FcTgy a demonstrátorok kötelező munkaidejére vonatkozóan tanulmányi idejükkel és kötelezettségeikkel összeegyeztetve javaslatot dolgozzon ki. A demonstáátori ösztöndíjakat a dékán elvtársak Ítélik oda. Felhívja a dékán elvtársak figyelmét, hogy az odaítélésnél a fenti szempontokat vegyék figyelembe. Több tárgy nem lévén rektor az ülést bezárja. /dr.Gegesi Kiss Pál/ rektor Jegyzőkönyvet vezette: