Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959
1959. május 20., IX. egyetemi tanácsülés - Az Egyetemi Gyógyszertár 1957 évi munkájáról és a Fővárosi Tanács Eü. Osztálya által végzett felülvizsgálatról szóló jelentés
klinikókon hiányoztak, ham utolsósorban ennek a körülménynek köszönhető, hogy a műtéti szakmák kisérinti kutatómunkájának színvonala elmaradt a nem műtéti szakmák ' : . kutatómunkájának színvonala mögött. A műtéti klinikák professzorai 1952 óta ezért szorgalmazzák ilyen kutatórészleg létesítését a műtéti klinikák mellett. A szervezés ilyen formájával kezdettől fogva egyetért az egyetem rektora, a Tudományos Akadémia elnöke és*orvosi osztályának vezetősége, valamint az egészségügyi minisztérium. A létesítendő kutatólaboratóriumnak tehát nincs központi jellege, célja a műtéti klinikák tudományos munkája föltételeinek megteremtése. Ez a megállapitás, természetesen nem zárja ki a többi egyetemi intézetekkel történő kollaboráció lehetőségét. Ez utóbbit nemcsak lehetségesnek, de szükségesnek is tartjuk. A laboratórium létesítése, természetesen nem érinti azt a kérdést, hogy a klinikák számára valóban szükséges volna központi jellegű kutatólaboratórium létesítése. Ez nyilván távolabbi terv kérdése. Azt hisszük, arról korai volna határozott megállapításokat tenni, hogy a most létesítendő laboratórium lesz-e a magja a későbbi központi kutatóintézetnek, vág/ az ettől függetlenül fog létesülni. * *■* ’ * ......---- *1 1 .. L. ____ *3Fentiek alapján javasoljuk,- hogy a mellékletek között,szereplő, a Rektor ur aláírásával készült, az egészségügyi minisztériumhnz címzett fv‘lterjesztés-tervezetben a 5- bekezdés a következőképen módosuljon: "Ezen feladató!.-: elvégzésére látott hozzá a Budapesti Orvos- tudományi Egyetem vesztesége aszal, hogy a külső klinikai telepen a műtéti klinikák tudományos munkájának elősegítésére jelen kutatólaboratórium felállítását mogindi tóttá, amely megfelelő bővítéssel később esetleg az eg&z klinikai telep központi kutató intézetévé alakulhat át.” Ami konkréten a laboratórium elnevezést illeti, javasoljuk "a külső telepi műtéti klinikák kutatólaboratóriuma11 elnevezést. Tudományos munkák közlése alkalmával, akár valamelyik műtéti klinikával közös munka közléséről, ;kár a kutatólaboratórium tudományos munkatár- s iinak önálló tudományos munkája közléséről van szó /lásd a működési szabályzattervezetet/, a laboratórium megjelöléseként a rövidebb "klinikai kút .t óla bora tórium" elnevezést javasoljuk. ■ Példád "A Budapesti Orvostudományi Egyetem I.sz.sebészeti klinikájának /igazgató: Dr.IIedri'Endre egyetemi' tanár/ és klinikai kutatólaboratóriumának /vezető: X,Y./ közleménye." "A Budapesti Orvostudományi Egyetem klinikai kutatólabora- táriumának /Vezető:X,Y./ közleménye." 2./ A mellékelt költségvetési tervre vonatkozóan, ami az A./ anyagi költségvetést illeti, nincsen észrevételünk. Azt Kovach Arisztid egyetemi docens és munkatársai állították össze, minden tekintetben megfelel és alkalmas arra, hogy a megfelelő színvonalon folytatandó kutatómunka anya ;i feltételeit biztosítsa. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a munka megkezdéséhez az anyagi költségvetésben feltüntetett ellátmány teljes egésze nem szükséges, az a munka kiépítésével párhuzamosan fokozatosan állítható-be. O / <1 \