Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. május 20., IX. egyetemi tanácsülés - Az Egyetemi Gyógyszertár 1957 évi munkájáról és a Fővárosi Tanács Eü. Osztálya által végzett felülvizsgálatról szóló jelentés

*42­Molnár: Szeretné a tanácsülés figyelmét arra, hogy ilyen értelemben, ahogy Pékli elvtára említette, összefoglal­ták a problémákat, a gyógyszertár kívánságának megfele­lően, de ebben az évben megvalósítani már nem tudják, ezt konkréten le kívánja szögezni» i960 első félévében megindít Jók a mqnkát. Lényegében az a helyzet, hogy a gyógyszertárnak nem megvalósíthatatlanok a kívánságai; Megkérdezi Mozsonyi professzort, hogy az Intézet un* injekciós laboratóriuma funkcionálás szempontjából a gyógyszertár rendelkezésére áll-e? Mozsonyi: Mint mór mondotta a laboratóriumban a hallga­tóknak az injekciós gyakorlatokat mutatják be, de ez csak rövid időt vesz igénybe, éppen ezért átengedtek a gyógy­szertárnak., a lab.-ot használatra, de a lab. a Gyogysz.Intézeté. Molnár: Ilyen értelemben tehát a gyógyszertár célját szol­f ólná, ha ezt a laboratóriumot megfelelően átalakítanánk. éleménye szerint a két kérdést: a gyógyszertár működésé­nek előmozdítását és a gyógyszerigényléssel stb. kapcsola­tos problémákat ketté kell választani. A gyógyszerfelhasz­nálást, az idevonatkozó rendeletek betartását stb* hogy hajtják végre a klinikán, oda jut-e a gyógyszer ahová kell stb; , meg kell vizsgálni ismételten. lektor: Összefoglalva: Két kérdés van. Egyik a gyógyszer- tári munkának a megjavítása, az elhangzott jelentés alap­ján, Molnár elvtórs a tennivalókat nagyjából vázolta, ezt nem vitatta senki, ezzel a Tanács egyetért; Most mór a lehetőségekhez képest sürgősen meg kell oldani; A másik kérdés a gyógy szer-igénylésé a klinikákon. A gyógy­szer szállítása, tárolása, felhasználása a probléma. Azo­kat a jegyzőkönyveket, amelyeket a tavalyi vizsgálatnál felvettek, elő kell venni és mégegyszer ugyanaz a bizott­ság tegyen neki jelentést ebben a kérdésben, hogy most hogy áll a helyzet. Pékli elvtársnak meg kell mondania, hogy szemléletük, fog­lalkozásukból kifolyólag - eltérő; Pékli elvtárs éééjééZ/ szemlélete természetesen a hivatali szemlélet, a klinikus szemlélete a betegellátás, és a kimutatások elkészítése ennek következtében kissé másodrendű feladat és mint szi­gorú kötelezettség és kényszer jelentkezik* Pékli: Megjegyzi, hogy ez nem ezemlélet-külömbség kérdése, hanem a minisztériumi utasítás betartásáról van szó* Rektor: Fenntartja álláspontját és megjegyzi, hogy ha meg­nézzük pl; © Gyermekklinikán a gyógyszerfelei ős bejegyzé­seit, könyveit, biztos találunk hibát, de meg van arról is győződve, hogy a gyógyszerfogyasztásban hiba 1 %-ban sem jelentkezik. Rendkívül egyszerű volna, ha felemelnék a hi­vatali apparátust és mindenütt gyógyszerészek és hivatal­nokok csinálnák ezt, de ma a gyógyító apparátusra hárul ez a feladat, s ezeknek az embereknek horribilis“ munkát kell végezni egyébként is. De ennek ellenére megnézheti még egy­szer ezt a kérdést bár tavaly nagyon részletesen megvizs­gálták ezt a problémát, a jelentés módszertanilag intézet­ről intézetre térjen ki, hogy hol van hiba abban az érte-

Next

/
Thumbnails
Contents