Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. május 20., IX. egyetemi tanácsülés - A külső klinikai telepen kutató intézet létesítésére javaslat

-26­ő úgy tudja, hogy 6 főt az Élettani Intézet lead, amit már le kell vonni ebből a létszámból. Tehát az elsődle­ges létszám-igényt kéri, ami a II,Női klinikán a szep­temberi meginduláshoz szükséges. Úgy látja, hogy a se­bészeti klinikán a laboratórium átepitésere úgyis csak a későbbiek során kerülhet sor, tehat annak a létszám- szükséglete is csak a köve kező évben jöhet számításba. Fel kívánja a figyelmet hivni arra, hogy a sebészeti klinikai atal aki tások lényegében az épületből két la­kás igénybevételét is magukkal vonják. Azt is nézze meg az egyetem, hogy hogyan tudja ezt biztosítani, sőt ha a kis épületet is figyelembe vesszük, akkor ez már 4- la­kásigényt jelent, ami úgy hiszi, nem reális a mai hely­zetben. Zoltán: Megjegyzi? hogy az Élettani Intézet nem kivánja ezt a 6 személyt állással együtt leadni. Az Élettani In­tézetnek ezt a 6 állást biztos itani kell, mert nem hiszi, hogy az Intézet ezeket az állásokat nélkülözni tudná. Pékli: A Minisztérium közben tárgyalt Bálint professzor úrral, aki Ígéretet tett arra, hogy státussal együtt ad­ja át az embereket, tehát ilyen igeret megtörtént. Somogyi: Hogyan fog oktatni Bálint professzor ilyen kö­rülmények között? Rektor: Ezt a kérdést a mostani vita alapján a gazdasági igazgató Ságnak konkréten fel kell dolgozni, hogy a Minisz­térium fele világos javaslat menjen, különben nem tudja a lépéseket megtenni. Összefoglalva a vitát úgy látja, hogy a Tanács magáévá teszi a javaslatot. Két pontot vitattak: hogy nem aktuális most a docensi állás átszervezése egyetemi tanári állássá, és a Szigony utca sarkán álló ház kutyaistállónak nem ve­hető igénybe. Egyébként az itt elhangzott vita alapján ,kell most elsősorban a gazdasági igaz gat dóságnak - a két professzor elvtárs bevonásával - a végleges anyagot el-_ készíteni,amit a Minisztériumhoz felterjeszthet. Köszöni a professzor elvtársak segítségét. A Tanács fentiekkel egyetért.

Next

/
Thumbnails
Contents