Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959
1959. május 7., Össztanári értekezlet - Az aktuális politikai kérdések és feladatok megbeszélése
- 15 nek betegeket, amelyeket Rektor Ur ismertetett, akkor más megyek megfelelő anyagát nem tudják megkapni. Helyesnek találja azt az elvet, hogy a körzeti orvosok jó belgyógyászati és gyermekgyógyászati képzettséggel bírjanak, de mit csináljanak a sebészekkel? Kiképzik a sebész orvosokat és amikor kiváló képzettséggel bir- nak ki kell menniök rendelő intézetekbe, ahol nagysebészeti esetek nincsenek. Nagyon nehéz probléma, hogy a legjobb sebész orvosokat hová helyezzek el. Nem tudja, hogy a köz,szempontjából helyes-e ez a megoldás, bár osztja a véleményt, hogy a szakorvosi intézeteket meg kell erőeiteni. Az egyetem etikai légkörének megjavítása kérdésében százszázalékig egyetert mindazzal amit a Rektor Ur mondott. Ratkóczy professzor ur a radiológusok szempontjából kifejtette, hogy a magánrendelőjükben orvosi gyakorlatot nem folytathatnak, ha az intézetben ez nem lehetséges. Ugyanez áll a sebészekre is. Magánrendelőben sebészeti műtétet elvégezni nem lehet. Azt javasolja - miként már a múltban is és amire a Szovjetunióban megvan a példa - hogy létesítsenek állami szanatóriumokat, ahol elvégezhetik a msgánmütéteket. Amig ez megvalósításra nem kerül, valamilyen kiskassza-szerűséget kellene szervezni, tekintettel arra, hogy jelenleg az ország lakosságának csupán mintegy bO $-a biztosított. A klinikáján a fizető betegek abból az elvből kiindulva, hogy mindenért fizetniük kell, előfordul, hogy az orvost is honorálni akarják, ezt az idevonatkozó rendelet megjelenése óta nem engedi. Helyesnek tartja, ha ezekről a kérdésekről részletesen és nyiltan beszélnek. Fontosnak tartja, hogy bizonyos része az országnak egészségügyileg az Egyetemhez tartozzék. A régebbi években számos vidéki helyre lementek bemutató műtéteket végezni és ez nagyon helyes volt. Mindent el kell követni* hogy ez a kooperáció a vidék egészség- ügyi intézményeivel létrejöjjön. A határidős rendeletre vonatkozóan egyetért azzal, hogy azok akik megtanulták amit a klinikákon meg lehetett tanulni, helyet adjanak a fiataloknak. Itt merül fel az a probléma, hová lehet a jól kiképzett sebészeket elhelyezni. Kórházi főorvosi állás nem sok van. Valamiképpen meg kellene adni a lehetőséget arra, hogy a klinikán hosszabb ideig jól dolgozc, oktató-nevelő gyógyitó és tudományos munkát jól végző orvosok megfelelő helyre kerülhessenek. Sebészeti szempontból csak a kórházak jöhetnek számításba, főorvosi állás bárhol. Távábbá le kell szögezni, hogy legalább 3-4 olyan emberre van szükségük, akik a felelősségteljes nehéz műtéteket el tudják végezni és ezeknek az embereknek legalább 10-15 éves sebészeti gyakorlattal kell birni. 3—4 ilyen embert tehát huzamosabb ideig a klinikán kell tartani. Egyetért Ratkóczy professzor ur szavaival, hogy nagyobb klinikákon ahol nem az illető klinikai szakból vannak docensek, ezek nélkülözhetetlenek. Hosszú szakmai gyakorlattal biró emberekre van i^yen esetben szükség, tehát nem lehet ezeket sem nélkülözni, sem cserélgetni. Csatlakozik ahhoz a javaslathoz, hogy ezeknek valamilyen más fix—állasuk legyen. Saját szakmáju docensekre ez nem vonatkozik.
