Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1959. május 7., Össztanári értekezlet - Az aktuális politikai kérdések és feladatok megbeszélése

-2­Foglalkozott továbbá a Párt Központi Vezetősége és a Politikai Bizottság a Tudományos Akadémia politikai hely zetével és a továbbfejlődésére megadta az irány­elveket. Az Akadémia vezetése ebből a határozatból kifolyó feladatokat tárgyalta és határozatokat hozott. És most legutóbb - ami bennünket tulajdonképpen leg­inkább érint -február első felében készült el lénye­gében az egészségügyi politikáról szóló, határozat, amely a társadalombiztosításról és az egészségügyi ellátás­ról szóló határozat. Természetesen mindezekből világos­sá vált, hogy az értelmiségi munka, ahová az orvosi mun­ka is tartozik, semmiképpen nincs hátrább, mint a ter­melő munka. De magától értetődik, hogy először a poli­tikai konszolidációt, majd a gazdasági konszolidációt kellett végrehajtani ahhoz, hogy azután ezekkel a kér­désekkel is teljes figyelemmel foglalkozni lehessen. Ezen határozatok nyomán megjelent az állami vezetésnek is több fontos rendelete. Egyik az orvosi rendtartásról szóló rendelet, amelynek a magyar Közlönyben való meg­jelenése után az intézetek és klinikák foglalkoztak ez­zel a kérdéssel, körlevélben felkérte a professzorokat, hogy a vezetésük alatt álló intézet oktatóival tárgyal­ják meg. Majd megjelent az úgynevezett határidős rende­let, amely kimondja, hogy i960, junius végével azok az orvosi állások, amelyek eddig határozatlan időre szóltak, határozott időre szóló állásokká válnak, hogy ez az el­járás módot adjon az egészségügy fejlesztéséhez szükséges kádermozgatáshoz. ■ Világosan kell látni, hogy mindezek az értelmiségi mun­kára vonatkozó határozatok, szerves részei az éle tsz in- vonal emelését szolgáló törekvéseknek, és szerves része a népgazdaság fejlődése meggyorsitásának. Ezek a határo­zatok az értelmiségi munkát közelebb hozzák az élethez és igy kihatnak az egész társadalom életére. Mindezt a mozgást, mindezeket a határozatokat tulajdon­képpen a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI». Kongresszusán holott határozatok, és az ott jelenlévő eávtársak által hazahozott tapasztalatok is elősegítették és gyorsították ezeknek a határozatoknak a létrejöttét. Miért említette mindezeket a határozatokat? Mert mai ü- lésünkön lényegében az egészségügyi politikát érintő kér­déseket fog-juk tárgyalni, de senki úgy ne gondolja, hogy ezt mindezektől elszakítva lehet tárgyalni. Feltételezi, hogy ezeket a határozatokat az elvtársak olvasták, tanul­mányozták és igy természetesen a mai tárgyalás be tud é- pülni az egész tudománypolitika és egészségpolitika egé­szébe. A mi-, egyetemünket különösen érintik ezek a kérdé­sek. A mi egyetemünk az ország legnagyobb egyetemei kö­zött van, mintegy egyik fellegvára az értelmiségi mun­kának. Az itt elhangzott állásfoglalások tehát nemcsak az egyetem éle tere,»nemcsak az orvosképzésre hatnak ki, nemcsak az itteni politikai eletet javítja meg, hanem ki­sugároznak arra a közel 6o-7© ezer egészségügyi dolgozó­ra, akik Magyarországon vannak,, és ezáltal kisugárzik az egész országra.

Next

/
Thumbnails
Contents