Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959
1959. március 6., VII. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések
-14Issekutz: Ha valaki nagyon sok időt töltött el labo- ratóriumban, mikor átkerül klinikára, kellő súllyal tud-e a betegeikkel foglalkozni, nem fogja-e a beteget kis őrleti állatnak tekinteni? Rektor; Nagyon komoly tudósok lettek azok, akik elmé- Teti szakon alapos tudást szere ztek.| ízeknek még a betegvizsgálatuk is más , mint a klinikusoké, mert más a gondolkodásmódjuk. Nem lesznek olyan kiváló klinikusok, mint az aki végig klinikus volt, de újat, elvileg újat a klinikai» szempont jábóly ők sokkal könnyebben, sokkal kisebb erőfeszitéssel tudnak alkotni. Sokkal könnyebb és jobb helyzetben vannak, mint azok, akiknek nincs meg ez az elméleti felkészültségük. Az orvostudomány szempontjából feltétlenül szükséges, hogy a teoretikusok £ klinikumra átjöjjenek, viszont az is szükséges, hogy a klinikusok az elméleti problémákat ismerjék. A forditott mozgásra is szükség van, szükséges, hogy az elméleti intézetekben dolgozóknak is legyen fogalmuk a gyakorlati életről. Babies: Azzal nem ért egészen egyet, hogy annak, aki klinikussá lesz, egy elméleti szakot tanársegédi szinten kell elsajátítani. Az a néhány esztendő is, amit elméleti szakon tölt az illető, a gondolatkörét, egész viszonyulását a tudományhoz valamiképpen megváltoztatja. Azzal egyetért, hogy a klinikusoknak, illetve az elméleti szakról át jövőknek is bele kell tanulni a klini- kumba, mert teljesen járatlanok. Straub: Csak azt a gondolatot szeretné hozzáfűzni, hogy most oiasott egy 1782-ben megjelent röpiratot, amely tiltakozik az ellen, hogy a sebészetet és a b elgy ógyás za- tot, a tudomány két ágát különválasszák egymástól, és azt mondja, hogy ez az átkos specializálódás csak kárára lehet az orvostudománynak. Az a véleménye a klinikai munkával kap csői at osan, hogy a tudomány mai fokán különböző szakemberek kooperációja az, ami eredményeket tud elérni, egy ügyes vezetőnek az összefogása mellett. Azt hiszi, hogy általánosságban érvényesíteni kellene azt az alapelvet, amit nagy on fontosnak tart, hogy a tudományban mindig azok a területek haladnak előre, amelyek határterületek két tudomány között. Azt hiszi, hogy a képzésnek is ebből kellene kiindulnia, hogy az ember jó klinikust akkor kap , ha arra a határterületre helyezi őt, amelyik a gyakorlati élet és a klinikai munka határterülete, vagyis' ezt á' kettőt kell neki ismerni. Azt gondolja, hogy több különböző fájta orvost kell végsőfokon képezni az ország számára, tehát a teljes tipizálás, hogy mindenki vidékre menjen, teljesen helytelen álláspont lenne. Tehát ha több különböző tipusra van szükség, mindegyik tipus kapja meg a két szomszédos termetre vonatkozó képzést. A klinikus kapja meg a vidéki kórházi munkát is és a klinikai munkát is, és az elméleti ember szintén kapjon valami más képzést is. I
