Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959

1958. augusztus 27., I. egyetemi tanácsülés - Az 1958/59 tanév kezdésével kapcsolatos teendők megbeszélése

- 13 ­Rektor: további javaslata, hogy nem olyan formában, mint az évfolyamfőnőki rendszer volt, hanem a taná­rokból kellene valakit megbízni egy-egy évfolyam fe- lelősséül. Egv tanárt pl. aki jól ismeri az 1.évesek problémáit kellene megbízni az évesek felelőséül, ami megkönnyítené a dékánok számára is a vezetést. Ez az évfolyamvezető félévénként 1-2 alkalommal ösz- szehivná az évfolyamot pktató tanárokat és megbeszél­nék a problémákat. Minden évfolyamon létre kellene azt hozni, de különösen gyorsan az 1.évfolyamon. - Az I.évesek beiktatásánál a dékán urak is és a KISZ is hangsúlyozzák, hogy az egyetemre való felvétel magas kitüntetésnek számit. Felvételüknél nemcsak tanulmányi eredményüket bírálták el, hanem óriási munkával tájékozódtak minden oldalról az illetőkről és úgy választották őket.Közölni kell, hogy az ország mintegy 24.000 érettségiző fiataljából csak mintegy 5-6.000-et vesznek fel az egyetemekre, tehát óriási kitüntetés egyetemi hallgatónak lenni. Ezzel lehető­séget kaptak, hogy majdan az ország szakmai vezetői közzé kerüljenek. Javasolja, hogy minél hamarabb, szeptemberben, amikor majd Somogyi elvtárs visszajön, párt végrehajtóbizottsági ülést kell tartani, melyre a rektort és a dékánokat meg kell hívni és a VIII. kerületi pártbizottságának titkárát és a párt tudo­mányos és kulturális osztályának vezetőjét, ahol a politikai tennivalókat kell megvitatni. Más napirendi pontja ne is legyen az értekezletnek. Az a probléma merül fel, hogy rendkívül sok a rendezvény és ezáltal a politikai célkitűzések elsikkadnak. Fontosnak tartja, hogy a pártonkivüli ta-nácstagok is tájékozottak legye­nek a politikai feladatokról. Javasolja, hogy a VB feltétlenül hozzon olyan határozatot, hogy szeptember­folyamán tartson politikai délutánt az összes egyetemi tanárok részére. Felkéri a Szakszervezeti bizottság képviselőjét beszá­molója megtartására. dr.Gzerődiné: a Szakszervezet szempontjából mindig prob­lémát képezett, hogy hogyan tudjanak belekapcsolódni az oktatásba. Ez állandóan napirenden szereplő kérdés a szakszervezetnéló A hallgatók oktatását tanulmányi ver­senyek szervezéséval kivánják előmozdítani a KISZ szer­vezettel egyetértésben. Ennek célja, hogy a leadott anyagból jobban felkészüljenek a hallgatók. - Másik nagy munkaterületük a középkáderekkel való foglalkozás. A középkáderek magatartása nem mindenben megfelelő s ezért vetődött fel, hogy a középkáderek részére tanfolyamot szervezzenek. Megalakították továbbá az egyetemi foto- szakkört, amivel azt kivánják elérni, hogy megtanítsák a filmvetítést és elősegítsék a dokumentációt. A foto szakkör szeptember 1-vel fog indulni Sós professzor el­nöklete alatt. Az állami ideológiai oktatásból is ki ki­vánják venni részüket olyan formában, hogy az irodalmi anyag beszerzésnél segítséget nyújtanak, az orvosetikai bizottság megalakult az egyetemen. Az elvtelen magápraxis felszámolásának kérdésében a rendelet szellemében fognak eljárni. Foglalkoztak a nyelvtanfolyamok kérdésével is. n

Next

/
Thumbnails
Contents