Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1958-1959
1958. november 27., V. egyetemi tanácsülés - A Gyógyítási Bizottság munkájáról beszámoló
Másolat Dr.Babies Ántal akadémikus egyetemi tanár, dókán árnak Budapes t Dékán Ur l Az Á.O.K. 1958. nov.25-en tartott tanácsülésén foglalkozott a II.sz.Belklinika üresedésben lévő tanszékvezető tanari állásának betöltésével, a kiküldött Bizottságnak, illetve a Bizottság egy tagjának, Gerlóczynak javaslata alapján« A Kari Tanácsülésen felszólaltam és felszólalásomban elfogadtam a Gerlóczy féle javaslatot. Arra az esetre pedig, ha a Kari Tanács vagy az Egyetemi Tanács nem fogadná el a javaslatot, illetve az Egészségügyi Miniszter nem hagyná jóvá, - a Bizottság javaslatának megváltoztatását kértem« Hivatkoztam dr.Gottsegen Qyörgynek tudományos munkájára, amely közel 13o dolgozatot ölel fel,^mig a többi pályázóké jóval kevesebb« A különbség azonban nemcsak meny- nyiségi, de minőségi szempontból is fennáll« Gottsegen dr. mint oktató és gyógyító orvos is kiváló« A Felszabadulás után az egyetemi m«tanari képesítést a többi pályázót megelőzve nyerte el* Amikor a Kar a Bizottság javaslata felett szavazatt, a szavazás úgy alakult, hogy Julesz dr-t jelölte a Tanács I.helyen, Mosonyi dr-t II.helyen es Gerő dr-t Ill.helyen. E jelöléssel nem érthetek e^yet és különvéleményt terjesztek elő. Javasolom, hogy az Egyetemi Tanács Julesz dr-t jelölje I.nelyen, Gerő dr-t, Gottsegen dr-t és Mosonyi dr-t II. helyen aequo loco. Különvéleményben azt is javaslom, hogy az Egyetemi Tanács a Gerlóczy féle javaslatot eredeti formájában terjessze fel az Egészségügyi Miniszterhez, kivéve a 4.pontot, melyben nyilván tévesen áll az, hogy Gerő dr. neveztessék ki Gömöri professzornak a II.sz. Belklinikára való áthelyezése után a III.sz.Belklinikára. Ehelyett természetesen csak azt lehet javasolni, hogy Gerő dr. kapjon megbi zust a III.sz.Belklinika vezetésére mindaodig, mig e klinika tanszékvezető tanári állása pályázat utján nem kerül betöltésre. Budapest, 1958.november 26-án. Dr.Hedri Endre s.k. egyetemi tanár Csatlakozom dr. Hedri Endre egyetemi tanár különvéleményéhez: Dr.Ratkóczy Nándor s.k. Dr.lssekutz Béla s.k. egyetemi tanár egyetemi tanár rektorhely ettes A másolat hiteléül: Budapest, 1958.november 27*