Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1957. október 23., I. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések

Ez a korrekció megtörtént és kéri a Tanácsot, hogy az előterjesztést tovább terjessze. Rektor; az előterjesztés pénzügyi vonatkozásainak véle­ményezésére felkérte a gazdasági igazgatót, aki az alábbi véleményt adta: "Nem tartom indokoltnak, hogy az Egészségügyi Minisztérium foglalkozzék a dis zertációs költségek állam terhét történő átvállalásával, mert mint ismeretes a régebbi évek gyakor­lata is az volt, hogy az illetőnek kellett viselnie a disz- szertációjavai, illetve doktorátusának megszerzésével kap­csolatos összes költségeket. Ez a gyakorlat egyébként valamennyi egyetemen a diplomatervek megvédésével kapcso­latosan és a főiskolákon is. Elilönösen fennáll azoknál, akik nem rendes nappali tagozatra járnak, hanem munkájuk mellett végzik el egyetemüket és főiskoláikat. Különben is ha az illető doktorálni akar, ez saját magának jelent előnyt esetleg és ugyanakkor munkavállalásával, munkájával nem feltétlenül frell hogy együtt járj on a doktori cím. Amennyiben tehát e cimet meg akarja szerezni, a felkészü­léssel kapcsolatos kiadások csak kizárólag az egyént ter­helhetik, mert összegében olyan nagy költségkihatás jelent­kezne, amit az állam semmiképp nem vállalhat magára..... Nézetem szerint tehát^miután az ilyen természetű költsé­geket régebben is az érdekeltek viselték, azonos gyakor­latot kell folytatni." • Mozsonyi: osztja a gazdasági igazgató véleményét, hogy aki doktorálni akar, viselje a költésgeket. A Tanács tehát ezen kiegészítéssel magáévá teszi a gyógyszerészi kar előterjesztesét. 2459/1957 Rektor jelenti, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 40.évfordulója alkalmával Egyetemünk november hó 2-án, szombaton este 7 órakor ünnepi estet rendez az Épi- ■i tőkRózsa Ferenc kultur házában,^ továbbá november 5-én d.u. 3 órakor ünnepi tudományos ülést rendez az Orvos-Egészség- ‘ ügyi Szakszervezet Semmelweis termében. November 6-án délelőtt a belső telepen koszoruzási ünnep­ség lesz. Ifjúságunk és sportszervezetünk is különféle ünnep ségeket rendez az évfordulóval kapcsolatban. Egyben jelenti, hogy a Művelődésügyi Minisztérium az Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben a Nagy Szoci­alista Forradalom 40.évfordulóját, november 7-ét oktatási szünnappá ^nyilvánítót ta az ország valamennyi oktatási intézményében. Az évfordulóról a november 7-ét megelőző utolsó^tanítási napon kell megemlékezni, A karok dékánjait felkérte, hogy a szükséges intézkedéseket ezzel kapcsolatban tegye meg. Felkéri a dékánokat, hogy kérjék fel azokat a proíes,zo- rokat ennek megtartására, ahol az ifjúság együtt van elő­adáson. Kéri továbbá a dékán urakat, hog^ kari üléseket tartsanak lehetőleg a jövő hét^folyamán és a professzo­rok figyelmét ezeken az ünnepségeken^való reszvetelre, ennek politikai jelentőségére hívják fel. Demonsteáiják a professzorok együttérzésükét a szocia­lista rendszerrel és az egyetemmel.

Next

/
Thumbnails
Contents