Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1958. április. 23., VI. egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

/1!?.- 2 ­dij bevezetéséről. Különeljárási dijat kell fizetni annak a hallgatónak, aki tanulmányi ügyeinek intézé­sével kapcsolatban az előirt határidőket nem tartja be. Ez a dij 5 - 20.- forintig terjedhet. Az igy be­folyt összeg felett a kar dékánja rendelkezik és ezen összegből minden évben egyszer, a diákjóléti bizott­ság javaslatára, segélyben részesiti azon rászoruló hallgatókat, akiknek magatartása ellen kifogás nem merül fel. A dékán urak és a KISZ szervezet figyel­mét a rendeletre már Írásban is felhívta. /Művelődésügyi Közlöny 1958.év 6.szám./ Rektor felhívja a figyelmet a művelődésügyi minisz­ternek az egészségügyi miniszterrel egyetértésben kiadott utasítására a kitüntetéses doktorráavatás- ról szóló elnöki tanácsi határozat végrehajtása tárgyában. Ezen rendelet felsorolja azokat a felté­teleket, melyek kitüntetéses doktorráavatásnál meg- kivántatnak és intézkedik a kérelmek elbírálására vonatkozóan. Első fokon a dékánok tesznek javaslatot a beérkezett kérelmek alapján a kari tanács véleményé nek meghallgatása után a kitüntetéses doktorráavatás- ra, majd a rektor az egyetemi tanács véleményének meg hallgatásával terjeszti fel a javaslatot a felügyele­tet gyakorló minisztériumhoz. /Művelődésügyi Közlöny 1958. év 7.szám./ Rektor: felhívja a figyelmet a művelődésügyi minisz­ternek az egészségügyi miniszterrel egyetértésben ki­adott utasítására a megszakított egyetemi tanulmányok folytatásának engedélyezéséről. Kéri a dékán urakat, hogy a karokon működő oktatási bizottságok elnökeinek figyelmét, akik a hallgatók tanulmányi folytatási ügyeivel foglalkoznak, a rendeletben foglaltakra fel­hívni szíveskedjenek. A rektori Oktatási Főbizottság elnöke, dr. Issekutz Béla rektorhelyettes ur a rende­letet másolatban megkapta. tóo

Next

/
Thumbnails
Contents