Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1957. december 3., II. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

A Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Fakultása tanszékvezető egyetemi tana rajnak megjegyzései és .javaslatai a Művelődésügyi Minisztérium kulturális programtervezetéhez. Karunk professzorai nagy érdeklődéssel tanulmányozták a Művelődésügyi Minisztérium széles távlatokat felölelő, értékes kulturális programtervezetét, amelynek megállapitásaival álta­lában egyetértenek. A programtervezetben foglaltak jelentős segítséget és támasz­tékot nyújtanak Karunk tagjainak, tanitó, nevelő, kulturális, sőt tudományos munkájában is. Az alább felsorolt megjegyzésekkel és javaslatokkal egyrészt kiegészíteni szeretnénk a programjiítervezetet, másrészt fel­hívni óhajtanánk a felsőoktatást irányitó Művelődésügyi Mi­nisztérium figyelmét egyes általános, továbbá speciális gyógy­szerészi problémákra, amelyek megoldásában a Minisztérium se­gítségét és támogatását kérjük, azzal az elgondolással, hogy ilymódon a szocialista kulturforradalom ügyét is előbbre visszük. I. Blvi és történeti alapvetés. ad 7-/ Az értelmiségi politikával kapcsolatban meg kell említe­nünk, pl. azt a tényt, hogy a gyógyszerészi vonalon még ma is az a helyzet, hogy egyes megyei tanácsok u.n. gyógyszertári Központjaiban a megye gyógyszertárainak ügyeit intéző adminisztra­tív szerv vezetője, igazgatója nem gyógyszerész és nem is értel­miségi egyén, holott a gyógyszerészeket magas egyetemi kvalifi­kációjuk mindenképpen alkalmassá teszi a szóbanlevő vezetőállások betöltésére. Ezt egyes megyékben be is látták és meg is valósí­tották. Számos munkás-paraszt származású kiváló fiatal gyógysze­rész is rendelkezésre áll már, akikkel az említett posztokat be lehetne tölteni. ad 9./c. Az egyetemet végzett gyógyszerészeknek a vidéki munkától való vonakodása azzal magyarázható, hogy ott gyakran a legelemibb mindennapi igények sincsenek biztosítva. Különösen a lakás tekin­tetében merül fel sok panasz, holott a gyógyszerészek éppúgy, mint az orvosok, joggal igényelhetik ilyirányu szükségleteik biz- to sitását. ad 9./e. Oktatási és tudományos egyetemi intézményeink e munkájuk­hoz szükséges gépek, eszközök, készülékek biztositását nyomatéko­san igényelik, mert ezen a téren a külföldhöz képest máris nagy elmaradás mutatkozik, ami ha tovább fokozódik, az oktatás vonalán és a tudományok művelésében nagy hátrányt fog jelenteni. ad 9./f. Az értelmiség anyagi és erkölcsi megbecsülése terén a gyógyszerészek vonalán is számos kívánnivaló van. A gyógyszerek­re szoruló közönség távolról sem értékeli eléggé a gyógyszerészek széleskörű és sokoldalú ismeretet megkívánó felelősségteljes és áldozatos munkáját, amelyet legutóbb az országos influenza-jár­vány alkalmával rendkívüli mértékben megszaporodott gyógyszer- fogyasztás zavartalan ellátásával kapcsolatban bizonyítottak be. Etéren széleskörű felvilágositó munkára volna szükség mind a napisajtóban, mind propagandafilmek segítségével, hogy ilymódon az emberek megismervén a gyógyszerészek értékes közegészségügyi tevékenységét, fokozottabb mértékben meg is becsüljék azt.

Next

/
Thumbnails
Contents