Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1957-1958

1957. december 3., II. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

f, BUDAPESTI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSI KAR 1287/L957.ÁOK. Igen tisztelt Rektor Elvtárs ! A Művelődésügyi Minisztérium által kiadott kulturális prog- tamtervezetet 1957.november 19-én tartott kari ülésen meg­tárgyaltuk és a megbeszélés lényegét a következőkben fogla­lom össze: A kar tagjai helyeslik, hogy művelődés politikánkat érintő kérdésekben 'véleményüket meghallgatják, annál is inkább, mert egyetemünk tanárai és oktatói szivükön viselik a szo­cializmust épitő magyar nép értelmiségének kialakitását és műveltségének magasra emelését* Miután a magyar ifjúságnak egyetemi, tehát magasabb korosztályainak oktatásával és ne­velésével foglalkozunk, bőségesen van tapasztalatunk az ál­talános és középiskolai oktatás hibáiról. Az általános és középiskolai oktató-nevelő munlával azért szükséges foglal­kozni, mert az elválaszthatatlan az egyetemi oktató-nevelő munkától. A tervezet azon megállapitása, hogy az ifjúság erkölcsi, világnézeti fejlődése sok szempontból nyugtalanságra ad okot, teljesen megállja a helyét. Nyugodtan hozzátehetjük azonban azt is, hogy a középiskolai ifjúság képzettsége sem jó. Az egyetemi felvételeknél tapasztaljuk, hogy a pá­lyázók 4-5 ?6-át már a helyesírás durva hibái miatt kell visszautasitani. Nagy százalékban nem tudnak egyszerű számtani feladatokat megoldani, százalékot számítani. Ko­runkban oly fontos nyelv és kémiai ismereteik hiányosak. Megállapította a tanári kar, hogy pl. a biológiából nehe­zen érthető és felesleges dolgokat oktatnak, vagy matema­tikából egyetemi hallgatóknak is fejtörést okozó példák / megoldásával terhelik az ifjúságot, ugyanakkor az előbb

Next

/
Thumbnails
Contents