Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. augusztus 28., X. rendes egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok

- 2 ­0 í Felolvassa a miniszter elvtárs levelét: "Az egyetemeken a professzorok és docensek ügyében lefoly­tatott fegyelmi vizsgálatok lezárultak. Ennek során is meg­állapítottuk, hogy az ellenforradalmi időkben az egyetemi ok­tatószemélyzet .sa diákság nagy része megállta helyét. A kisebbség viselkedéséből és annak következményeiből - melye­ket jó vagy rosszhiszeműen, de mindenképp tévesen az egész egyetemre igyekeztek általánosítani - azonban le kell von­nunk a tanulságokat. Tekintettel arra, hogy az orvostudományi egyetemek veeető funkcionáriusainak az ellenforradalom alatti helytelen ma­gatartását megismerni minden egyetem számára szükséges, mellékelten megküldöm a négy orvostudományi egyetemen pro­fesszorok és docensek ellen lefolytatott fegyelmi vizsgála­tok eredményét tartalmazó fegyelmi határozatokat. A budapesti, pécsi, szegedi egyetemen 12 professzor, ill. docens ellen kellett bejelentések alapján miniszteri fegyelmi eljárást lefolytatni az októberi ellenforradalom alatt tanú­sított magatartásuk miatt. E 12 fegyelmi határozattal és az egyetemeken lefolytaott fe­gyelmi döntésekkel azonban nem tisztázódik még egyetemeink ügye. Az egyetemi oktatásban ellenséges szemléletek terjesztése, a diákság nevelése terén mutatkozó sok hiányosság nagyon szo­morú következményekkel járt. Az ellenforradlom néhány napja alatt erősen felszínre kerül­tek azok a súlyos problémák, amelyek tisztázásától függ ifjú­ságunk nevelésének megszervezése a jövőben. Évek óta érezhető problémákról, népi demokráciánk értelmisé­f i politikájának alapjait érintő kérdésekről van szó. rrol, hol a helye az értelmiségieknek, azorvosoknak a szo­cializmust épitő társadalom életében. Arról, hol a helye egészségpolitikánknak népi demokráciánk fejlődésében. Arról, hogy hogyan tudunk megbecsült helyet biztosítani orvosainknak a dolgozók társadalmában. Arról, hogy miképpen kell a szakmai ismereteket a nép érde­kében felhasználni, miképpen lehet a termelési szempontok mellett a dolgozók egészségvédelmét biztosítani. Az októberi ellenforradalom súlyos helyzetet teremtett orvosi egyetemeinken. Már október előtt éreztük, hogy egyetemeink nem a szocia­lista egészségügy építésének elén haladnak. Az orvosképzés területén, a különben magas színvonalú szakmai oktatás sokszor nem párosult céltudatos szocialista neveléssel. A nevelés hiányosságai miatt a medikusok, fiatal orvosok, még a munkások és parasztok gyermekei között is voltak, akik elszakadtak a néptől és nem szocialista szellemben hatottak környezetükre, hanem polgári szemléletet képvi- dsl't» ele * /^Októberben bebizonyosodott, hogy professzoraink között kis- számban ugyan, de akadtak olyanok, akik az elmúlt évek y*±* alatt álarcot viseltek, akiknek a párttagsági könyv csak érvényesülésük biztosítására kellett, akik apárt erejének átmeneti gyengülését arra használták, ho§y lesza­kadjanak és hirdessék nacionalista, soviniszta, nepelle- nes jelszavaikat. дет egy esetben tapasztaltuk, hogy az elmúlt évek alatt a szakmai himég olyanok részére lett a politikai és társadalmi megbecsülés alapja, akik októberben megmutatták, hogy nem barátai népi demokratikus rendszerünknek, a szocializmusnak, és akik visszaéltek szakmai tekintélyük alapján szerzett politikai befolyásukkal.

Next

/
Thumbnails
Contents