Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957
1957. július 17., IX. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok
Az egyetemi törvényjavaslat jövő év tavaszán kerül tárgyalásra. Felhívták a figyelmet, hogy az egyetem politikai életének megjavítása szempontjából az egyetemen dolgozó és nem megfelelő oktató tanszéki segédszemélyzetet^kellő időben kell figyelmeztetni, hogy a megürülő más egészségügyi állásokra pályázzanak. A már régebben leküldött határidős rendeletet kell szemelőtt tartani és ha nem pályázik a határidő leteltével el lehet bocsátani őket. Az ifjúsági szervezetekkel is foglalkoztak. Még nem tudták, hogy a MEFESZ megszűnt. Nagy gondot kell fordítani arra, nehogy egyes KISZ tagokat elnyomjanak. Meglehetősen nehez szervezési és társadalmi munkát végeznek ezek és fokozott támogatásra szorulnak. Másrészről úgy kell megválogatni a KISZ tagokat, hogy képesek legyenek erre a fokozott munkára, hogy eredményes tanulmányi munkájuk mellett el tudják végezni ezt a nehéz munkát. Az ösztöndíj rendelet a közeljövőben kijön. Felolvasták a pár hónappal ezelőtt a népi demokratikus államok egészségügyi kormányzatainak Bucarestben kötött megállapodását. Lényege ennek, hogy $z orvosképzésnek általános orvosi kiképzésnek kell lennie, az általános igényeket kell kielégítenie és a megelőzés jelentősgének kiemelésén legyen a hangsúly. Felhívták a figyelmet, hogy 1957 év végén Lengyelországban a népidemokratikus államok egyetemi tanmenetéről lesz értekezlet, 1958-ban pedig Csehszlovákiában lesz héjaonló értkezlet az orvosi továbbképzés problémáiról. Ismertették az egyetemi felvételre jelentkezettek adatait, megállapították, hogy a felvételi bizottságok általában jó munkát végeztek. Felhívták a figyelmet, hogy a következő evekben az I.évre felveendők létszámát fokozatosan csökkenteni fogják, mert a jnost felvettekkel 1962-re 650 lakósra fog egy orvos Az elosztásról is szó volt. ügy látszik, hogy a végzők kétharmad részének egyéni kívánságát teljesíteni tudják, azonban valószinüleg^egy harmadpt még irányítani kell. A gyógyszerész elhelyezésnél 217 végző gyógyszerész közül csak 10 fellebbezés érkezett és ezeket is nagyjából kávézóén sikerült elintézni. Az egyetem vezetésére vonatkozóan: amig az egyetemi törvény meg nem jelenik a mostani tipus-szabályzat érvényben van. Felhívták azonban a figyelmet, hogy az egyetemi törvény megjelenése élőttmódosítani fogjak az egyetem vezetőinek kinevezését. /Kérte, hogy ezt IX.1-ig hajtsák végre, hogy biztosítsák a nyugodt munka lehetőségét./ Tudomásukra hozták, hogy a vidéki egyetemek vezetői is rektori címet kapnak. Informálták az értkezletet a beruházási keretekről. Azért nem kértek uj terveket, mert a minisztérium birtokában volt az egyetemek második 5 éves tervigénye és ebből építették fel a 3 éves tervet. Fb jen szerepel egyetemünk belső telepi kazánházának váltóáramra való átalakítása, elkezdik az elméleti tömb alapjainak lerakását, melyben 5OO személyes tanterem is lesz. foglalkoztak a diákotthonoknak kollégiummá való 'átalakításával, a^Központi Or-^ vosi Könyvtárnak az egyetem keretébe történő átszervezésével, az Ï.belklinikán endokrinológiai osztály szervezésével. Maga részéről bírálta a terveket: elfogadta az energia- átalakításra és az elméleti tömb létesítésére vonatkozó terveket, de nem fogadta el, hogy a Központi Könyvtár a budapesti egyetem beruházási keretét terhelje és kinyilvánította, hogy az I.belklinika endokrinológiai részle