Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. február 2., II. tanári értekezlet - Aktuális helyzet felmérése és az oktatás előkészítésének megbeszélése

Baló t Slmono*lts miniszterhelyettes ur szavaiból lényeges mondatot vett ki, hogy a kormány nem tekinti az ifjúságot ellenforradalmárnak, Ez az ifjúság számára megnyugtató és lényegesnek tartaná, hogy ez a megállapítás ebbe a- eaëvegbc kerüljön bele, mint a kormány álláspontja, иль kW.-íaacuimU tWUv\Á*JU'í-' > tf „ . f ^ $\\ t) Ддд1. ^ *|W Heéri: a nyilatkozattal egyetért, hasonlóan azzal, hogy az eled órán felolvasásra kerüljön. Szeretné kiegészíteni. Az egyetem intézeteiben, küx egyes klinikáin а harcok során nagy számú diák volt benná, akik kitűnő, önfeláldofcé munkát végeztek a betegellátás, majd a helyreállítás terén is. Ja­vasolja, hogy azon intézetek professzorai, ahol ilyen lelkes munka folyt, erről emlékezzenek meg és a hallgatóságnak kö­szönetét mondjanak. Úgy gondolja, hogy megérdemlik ezt а л köszönetét ezek a fiatalok, akik néha a legnagyobb áldozatok árén siettek a sebesültek segítségére. Petényit véleménye szerint az egyes tanszékvezetők ezen nyi­latkozat értelmében beszéljenek a hallgatósághoz, ez meg- „ nyugtató lesz. Nem hiszi, hogy a felolvasás jó volna. /ил/лллйлл ^ ­Rektor csak egyszer lesz felolvasva a szöveg, az elsó órán. Mellv: az autonómia kérdéséhez! megnyugodva látja, hogy ebben a kérdésben a minisztérium állásfoglalása egyezik a budapesti egyetem tervezetével. Ez megnyugtató egyetemünkre nézve, hogy nem végeztek hiábavaló munkát. A nyilatkozat kérdésében csatlakozik Baló professzor ur ja- . vaslatához. Néhány stiláris változtatást javasolt orvosi „ foglalkozás helyett orvosi hivatás. Haranghyt a Vl.évesek irányítása fontos kérdés. л most végzó hallgatók nem fogják megkapni a kelló gyakorlatot; tehát nem lehet önálló munkakörbe elhelyezni ókét a mostani hiányos év miatt. Komolyan meg kell fontolni, hogy milyen munkakörbe ke­rüljenek. s çgyéni kívánságok a szakma megválasztása tekintetébí kellő moaon érvényesüljenek. Horánvit a diákok megnyugtatása fontos feladat. Nagy örömmel hallotta. hogy az ösztöndíj egyelőre megmarad. Kívánatos volna egy kormánynyilatkozat valamilyen formában, mely tudatja az egyetemi ifjúsággal, hogy 1./ nem tekinti ellenforradalmárnsk, 2./hogy a kormány és a párt gondoskodik kiván az egyetemi if­júságról, pl. ösztöndíj megtartásával, egyéb más módon. Ilyen nyilatkozatra ezidószerlnt szükség volna. Mint Idegorvos azt mondhatja, hogy az ifjúság lelkében még mindig félelml neurózis él, ennek megszüntetése csak hivatalos helyről történhet. Azt le közlendőnek tartja, hogy kormányunk a jövőben megszüntete- tendőnek tartja a korábbi helytelen orvos irányítást. Nagyon^ sok lelki zavar alakult ki ennek következtében. A jövőben - átmeneti szükség intézkedésektől eltekintve - valósuljon meg a szabad pályaválasztás kérdése. A marxista oktatásra vonatkozóan felhívja a figye/met arra, hogy egyes esetekben a marxista előadók képzettség hiánya megdöbbentő volt. Az egyetemi ifjú­ság elé ilyen előadókat nem szabad állitmi, mert az egyetemi ifjúság igen kritikus az előadókkal szemben. Nem megfelelően képzett előadók nem szolgálják a célt. « V

Next

/
Thumbnails
Contents