Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. január 30., I. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Igazságügyi Orvostani Intézet üresedésen lévő tanszékvezető egyetemi tanári állásának betöltése

Igazságügyi Orvostani Intézet üresedésben lévő tanszékvezető __________ egyetemi tanári állásának betöltése.______________ J «. i 11 ИчГ, úo XeV-A Rektor kéri Babies dékán urat ismertesse a kar állásfoglalását. Babies: a kar által kiküldött bizottság javaslatát, "hogy a je­lenlegi állapot tartassák fenn, tehát dr.Haranghy László egyetemi tanár ur vezesse tovább az Igazságügyi Orvostani Intézetet" az orvoskari tanártestület 25 nem 10 igen szavazattal nem fogadta el, s javasolja a tanártestület, hogy pályázat irasslk ki és annak betöltéséig a jelenlegi állapot tartassák fenn. Rektor nem ért egyet a pályázat kiirásával, mert nem látja annak feltételeit biztositottnak. Ma igazságügyi orvostani tanszék van az országban, még abban az esetben is ha/^e-ei? kö­zül pályázik valaki, sincs biztositva az összes tanszék be- - töltése. A mai helyzetben az igazságügyi orvostani intézet- szervesen be van vonva az igazságügyi munkába mint szakértő és ellenőrző szerv, tehát a tanszékvezetőnek súlyos politikai funkciói is vannakj nem hiszi, hogy erre a voltámagántanárok igénybevhetők volnának. Ha 1-2 évet a jelenlegi állapotban ki­húznak az igazságügyi orvostani intézetben rendkívül tehetsé-, ges fiatal gárda nevelkedik, akik majd alkalmasak lesznek vidéki tanszék betöltésére, akkor majd áthidalható lesz a mai hely­zet. Ha nem igy cselekszenek, akkor esetleg a tanszék nem „ megfelelő betpltése esetén a kormányzat az intézetet kirekeszti az igazságü^ munkából, ami nélkül az oktatás feltételei sin­csenek biztositva. Balogh: véleménye szerint a pályázatot az üres tanszékre ki kell Írni és a tanács véleményétől függ azután, hogy a pályá­zat meddőbe vagy sikeres. Ha a pályázat meddő marad a tanáes- jogilag helyesen járt el, mindent megtett, ami szükséges és nincs más hátra mint a jelenlegi helyzetet továbbra is fenn­tartani. A pályázat elbírálásánál a rektor ur által felhozott szempontokat ugyancsak mérlegelni lehet. Nem tartja helyesnek, ha a pályázat kiirása elmarad. Issekutz: véleménye szerint a tanszék továbbra is üresedésben tartandó, amig az igazsógügyi orvostani épület fel nem épül és megfelelően el lehet az igazságügyi és II. kórbonctani intézetet helyezni. Rektor nem tartja kívánatosnak, hogy ha pályázatot Írnak ki es arra pályáznak, a meddőség kimondását, ez például sértő lehet egy vidéki egyetemi tanárra. Balogh: ennél a kérdésnél az épület újjáépítését is figye­lembe kell venni. Kívánatosnak tartaná, hogy a tanác s kül^5n ki bizottságot, mely a II.kórbonctani, illetve igazságügyi orvostani intézet épület újjáépítésének kérdését felül­vizsgálja. doktor^ezzel egyetért, hogy az újjáépítés és felszerelés kérdésében egyenlő mértékben biztositva legyen mindkét inté­zet igénye.

Next

/
Thumbnails
Contents