Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957
1957. január 30., I. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések
№ I s se kút z : véleménye szerint a fogászati hygiène о a ^-egészségtan keretében kellenetanítani. Baloghez speciális Studium, mely a szájhygiénét oktatja. Véleménye szerint a tárgyak cinét az általánosan elfogadott kollégiumi cimek szerint kell kialakítani. A tanács ezzel egyetért és kérni fogja a minisztériumot fenti cim megváltoztatásira. lektor jelenti, hogy az általános orvosi kar foglalkozott a munkaidő megkezdésének, ill. befejezésének és annak ellenőrzési kérdésével. A tanács úgy határoz, hog a munkafegyelem, ill. a munkaidő ellenőrzésének kérdését minden tanszéken a tánszék- - vezető professzor a fennálló rendelkezések értelmében ~ saját hatáskörében felelősséggel oldja^meg. Rektor jelenti, hog^ a klinikai ágyaknak szervezett utcn való igln,bevétele tárgyában korábbi tanácsi határozat értelmében 3 hónapos próbaidőt vezettek be. Ennek leteltével, az általános orvosi kar a kérdéssel legutóbbi kari tanácsülésén foglalkozott és úgy határozott, hogy "nem kívánja fenntartani a klinikai ágyak ágynyilvántartó utján történő igénybevételét és kéri a főváros vezető főorvosát, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetem kívánságának megfelelően intézkedni szíveskedjék, hz egyetem általános orvosi kara le kívánja szögezni, hogy ezt elvi döntésnek tekinti és semmi esetre sem olyannak, amely-" az ágy nyilván- - tartóban működő orvosoknak a munkáját kívánná birálni." A tanács ezzel egyetért. Rektor jelenti, hogy dr.Bálint Péter egyetemi tanár ur- átirattal fordult hozzá a diákotthonokat patronáló bizottság össze tételére vonatkozóan. Ez a kérdés még nincs előkészítve, maga részéről úgy gondolja, hogy egy igen agilis egyetemi tanárra kellene ezt a kérdést rábízni, aki az ifjúság előtt is népszerű. A tanács úgy' véli, hogyr fenti bizottság elnöki teendőinek végzésével dr.Tarján Imre egyetemi tanár ur volna ~ megbízandó és a bizottság tagjai között minden fakultás képviselője is helyetfoglaljon. Rektor jelenti, hogy a jan.lO-i tanári értekezlet határozata értelmében a Szegedi Orvostudományi Egy etem dékánjának megköszönte a szegedi egyetem által g^öjtött 44.000 ft pénzössze-- get, mellyel egyetemünk károsultjait kívánta támogatni. Ezúttal indokolni kívánja az ott kialakult élesebb hangú vitát. Ennek oka az volt, hogy a pénz felhozatala és szétosztása terén határozott politikai tendencia volt és véleménye szerint egy' ilyen gesztust egyetemünk bármely tanárának ki kellett volna parírozni, xizért nem lépett fel korábban ez ügy ben,