Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957

1957. január 30., I. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések

Mozsonyi; ennek a rendelkezésnek végrehajtásához mindenütt por­tás alkalmazása szükséges. A tanács elfogadja azt a határozatot, hogy a diákott­honi lakókat nem diákotthoni lakók csak a diákotthon« igazgatójának engedélyével látogathatják meg, továbbá egyetemi előadást és egyetemi intéz lényeket csak diák- igazolvánnyal lehet látogatni. Rektor miután az idei felvételek tekintetében megegyezésre ju­tottak, hogy nyílt tanácsülésen fog megtörténni, arra kéri a dékán urakat, hogy küldjenek ki bizottságot, amely' a jövő évi I.évre történő felvételek módszerével, stb. foglalkozik. Szük­séges már elkezdeni ezt a munkát, hogy idő legy en annak meg- « vitatására. A létszámot is meg kell fontolni. Mozsonyi: a létszám alakulásába a minisztériumnak van bele- szólása. Rektor a javaslatot az egyetem adja meg, hogy mennyi az a lét- szám, melyet kiképezni tud. A tanács ezzel egyetért. « _ ~ I Rektor az 1956/57 tanév tantervéről szól* rendelet szerint "a gyakorlatok látogatása kötelező. Az előadások kötelező vagy' nem kötelező látogatásának kérdését a kari tanács dönti el saját hatáskörében." Á karok foglalkozzanak tehát, hogy mely előadá­sok látogatása legyen kötelező, ezt nem lehet csupán a pro- - fesszorckra bizni, egyeztetni kell a tanács véleményével. « Balogh: nehéz kérdés egyes tárgyakról azt állítani, hogy annak előadását nem kell kötelezőleg látogatni. Ezt az illető pro­fesszor sérelmesnek fogja tartani. Rektor kimondhatja a tanács, hogy' a medicina szempontjából az előadások látogatása kötelező, az ellenőrzés módját viszont a tanárokra lehet bizni. t. • Az egyetemi tanács úgy' véli, hogy az orvos tudomány' i egye temen nemcsak a gyakorlatok látogatása, hanem az elméleti tantermi előadások látogatása is szükséges és kötelező. A látogatás ellenőrzésének módszerét a tanszékvezető ta­nár dönti .el. Ugyancsak ő dönti el, hogy' adott esetben « a mulasztókat a dékánnak bejelenti. Amennyiben olyan fokú a mulasztás, hogy', a tanszékvezető tanár úgy Ítéli meg, hogy a mulasztó félévét nem igazolja, ezt a kari tanácsülésen he kell jelenteni. Az egyetemi tanács fel­hívja a kari dékánokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a félév folyamán a tanszékvezetők időnként a tanulás és a szorgalom mikéntjéről a ka ci tanácsnak jelentést tegy'e nek. A félév folyamán azonban legalább egyszer kötelesek a tartósan hiányzókat bejelenteni, hogy azokat a dékánok megrovásban részesítsék. Aki a dékáni megrovás után sem jár az előadásokra, annak a féléve nem Írható ахи, é±- évét elveszti. ____ I

Next

/
Thumbnails
Contents