Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1956-1957
1957. január 30., I. rendkívüli egyetemi tanácsülés - Miniszteri leiratok
à tervezet további terv elmén említ fontos tankönyveket, de nem jelöli meg, hogy ezek mikor kerülnének kiadásra. Véleményünk szerint az ottani könyvek Dabis: Közegészségtan kivételével az 1958 évre mindenképpen beiktatandók volnának. Egyéb-^ ként arra kellene törekedni, hogy az 1957-re tervezett könyvek kiadása is nie valósuljon, s a papirnehézségeket a kiadó mindenképpen elhárítsa. Nem szerepel a tankönyv tervben két fontos gyógyszerészeti munka: Mozsonyi és munkatársai: Gyógyszer technológia, valamint Végh iVntal: Gyógyszerchénia. Hiányzik a tankönyvkiadási tervből a gyakorló orvos számára igen fontos kön vecskének Balogh: foghúzás tef*ve, ama a gyakorló orvos könyvtárában jelenne meg.” Issekutz: minden tárgyból szükség volna tankönyvre, átfogó tervre volna: szükség. л karokat kellene felszólítani arra, hogy tankönyvkiadási tervet készítsenek. Rektor egyetért az'-al, hogy a dékán urak kari ülésen kérjék be a javaslatokat és azt majd pótlólag felkül ik. Á tanács egy etért a miniszteri leirattal Haranghy professzor ur kiegészítő javaslatával, egyben leszögezi, hogy'- szükséges volna minden tárgyból tankönyv .kiadására, tehát a minisztérium mérje fel, hogy mily en tárgyakból nincs országosan tankönyv és ezeknek pótlását ütemezze be az elkövetkező évekre. Egyetért továbbá a tanács azzal, hogy kari ülésen a dékán urak kérjék be a tankönyrv javaslatokat. Rektor jelenti, hogy a felsőoktatási dolgozók bérrendezésével kapcsolatban a Debreceni Orvostudományi Egyetem felterjesztést intézett az eü.minisztériumhoz a tanársegédi és gyakornoki státus tárgyában. E felterjesztést a minisztérium egyetemünknek leküldte véleményezés végett. A leiratot megküldte a fakultások dékánjainak, a dékán uräk véleményének megvitatása szükséges. А debreceni javaslat szerint a 2 éves szakmai gyakorlat alatt "egyetemi gyakornok",/nem központi gyakornok/, a két év elteltével 654 kulcsszám 3 fokozatban egyetemi /klinikai/ orvos, a„ szakorvosság elnyerése után 654/2 egyetemi /klinikai/ tanársegéd elnevezés legyren. Idősebb tanársegéd majd a 654/1 fokozatba kerül. Hozsonyi: az elméleti intézetekben 2 év után automatikusan tanársegédek lesznek. Rektor : ilyen megkülönböztetés a klinikai orvosok kárára nem helyes. Babies; komoly megtiszteltetésnek számított régen, ha valaki tanársegéd lett, ennek sulyrát meg kell védeni. Rektor pénzügyi kihatása nincs a kérdésnek, csupán az elnevezésről van szó/. Véleménye szerint az egyet men az elnevezés csak egységes lehet. Issekutz; a szokás az volt, hogy klinikán 5-6 év után lett vala-