Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1955-1956
1955. december 21., IV. tanácsülés - Az 1955/56 tanév I. félév oktató-nevelő munkájának eredményei és hiányosságai
- 7 13 tették fel. Nemcsak^egy ilyen példa van. Oktatóink egy része, talán nagy része azt hiszi, különösen az utóbbi félévben, amikor a hallgatókkal való foglalkozás előtérbe került, hogy az állami és politikai szervek azt várják tőlük, liberálisak, engedékenynek legyenek, tűrjék el a rendetlenséget. Félő, hogy az az elhatározás, hogy emelné kell a tanulmányi színvonalat néhány oktatót arra a meggondolásra fog vezetni, hogy liberalizmust vezessen be a munkájába. Természetesen ezek az aggályok nem minden oktatóra vonatkoznak, azonban-lesznek, akik igy értelmezik a Központi Vezetőség határozatát, holott az összoktatői értekezleten ismerteteti irányelvéknél erről nem volt szó, sőt annak az ellenkezőjéről, hogy növelni kell az igényeket. Másik probléma, hogy sok esetben sok oktató ilyen hozzáállásának oka, hogy van egy -bizonyos bizonytalansági érzés, mely elsősorban káderkérdésekkel kapcsolatban felmerülő problémákkal függ össze. Sok elvtárs úgy érzi a következő időszakban sok embert kell megnyernie, talán a hallgatók közül is sokat kell megnyernie, hogy a maga helyzetét biztosítsa. Azokból az eseményekből, melyeket lezártak, az látszott, hogy egyetemünk területén az elmúlt hönapokban szervezett, vagy kevésbé szervese-t ellenséges tevékenység van. Nem ~ugy használja az "éllenség" szót régi, elcsépelt formájában. Ahogy utána mentek az akcióknak, nem találták meg a forrásokat. Hogy a hallgatók és oktatók közötti viszony megjavulj on az szükségessé teszi, hogy az oktatókkal még nagyon sokat beszéljenek a Párt irányelvéről. Világos fogalmazásban kell elmondani, hogy mit vár a Párt az oktatóktól. Éreztetni kell velük, hogyh a rendes becsületes szakmai és politikai munkát végeznek, akkor nyugostan és bátran birélhatják a hallgatókat, sőt adott esetben fegyelmeznek is, ha ez a hallgatóság szakmai, politikai, vagy emberi nevelésének érdekében történik. véleménye szerint a fent elmondottak nem az oktatók többségére vonakozik, azonban van egypár ilyen eset az egyetemen. Mozsonyi; a gyakorlati jegyeknek beszámítása az átlag- eredménybe nyubtalanitja a hallgatók egy részét. Valóban ez a rendelet december elején jött ki. Persze az. Ü-, válasz erre, hogy kezdettől fogva kell tanulni és dolgozni, azonban ilyen fontos rendeletet előbb is ki kellett volna adni. Hadnót: megemlíti, hogy a DISZ munka megjavult, az idén soVkaT könnyebb volt tanítani az ifjúságot, nem merültek fel olyan problémák, mint az elmúlt években. Ha tehát egyes oktatóknál felmerültek ilyen kérdések, az nem az ifjúság részéről indult el. Hektor: egyétért Issekutz professzor'elvtárssal, hogy javult az oktató-nevelő munka. A mintegy 3000 hallgató közül talán 150-200 olyan ifjú Van, akinek előmenetele gyenge é's úgy látszik, ho._,y támogatás ^nélkül nem^tud megkezdeni a nehézségekkel. A segítség tekintetében jó vo?i.na a Műszaki Egyetem módszerét átvenni. Ez abból áll. hogy név szerint összeírják a segítségre szorulókat és felszólítják a tanársegédeket, hogy önkéntes jelentkezés alapján kik vállalkoznak arra, hogy ezekkel a következő félévben egyénenként foglalkozzanak. A Mü— 4ёг,