Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1954. október 13., II. tanácsülés - Az egyetemi oktatás módszertani alapelveinek megvitatása

jegyet adjanake. Voltak klinikák, amelyek ezt aggályosnak tar­tották azzal, hogy nem lehet a hallgatókat igazságosan minősí­teni. Ezzel szemben a bizottságnak az volt a véleménye»hogyha egy csoportvezető tanársegéd egy féléven át foglalkozik egy kb. 15-ös létszámú csoporttal, akkor van már olyan benyomása a hallgató munkájáról, hogy azt osztályozhassa. Ez a minősí­tett gyakorlati jegy ne számíttassák bele a.hallgató előmene­telébe. Felmerült az a probléma is, hogy a jelenlegi indexben kevés a hely a beírásokra. Javasolják, hogy egy négyoldalas betétlap csatoltassék az index végére és ezen legyenek fel­tüntetve azok a kollokviumok, amelyek féléves tárgyat tárnak le és a szigorlatok. Ezáltal ezeknek a kollokviumoknak a jelen­tősége is emelkedni fog, mert a szigorlatokkal egy lapon lesz­nek és beleszámítanak a tanulmányi eredménybe. így az index végén lévő négyoldalas betétlap tiszta képet ad a hallgató szakmai előmeneteléről. Ezt pótjavaslatként hozza a Tanács elé. - Az ajánlott tárgyakra vonatkozóan megjegyzi, hogy vol­tak klinikák, amelyek 5-6 tárgyat is javasoltak. A bizottság e kérdésben sokat vitázott. Értesültek arról, hogy a miniszté­riumnak az az intenciója, hogy egyelőre kevés számú ajánlott tárgy legyen, összesen mintegy 5-6-ra gondolnak. A bizott­ságnak az volt a véleménye, hogy minden intézet és klinika egy-egy ajánlott tárggyal szerepeljen. Arra vonatkozóan,hogy a hallgatókat az ajánlott tárgyak hallgatása a^f kötelező munkától el ne vonja, javasolja, hogy az ajánlott tárgyak felvétele bizonyos tanulmányi előmenetelhez legyen kötve: elégséges hallgató ne vehessen fel ajánlott tárgyat, ők ta­nulják csak meg a kötelező tárgyakat. Egyénileg azzal egészí­tené ki javaslatát, hogy a közepes hallgató egy ajánlott tár­gyat vehessen fel, a jó kettőt és a jeles 3 tárgyat maximáli­san. Ezáltal bizonyos mértékig kitüntetés is a hallgató részére az ajánlott tárgy hallgatása. Pótlólag érkezett jelentés sze­rint az élettanból ajánlott tárgynak javasolja "Ajkeringési rendszer szabályozásának élettárui' és biokémiából ^'A biokémiai kutatások fizikai-kémiai módszerei" c.kollégiumokat. Kéri azo­kat a klinikákat, amelyek még nem tettek bejelentést, pótol­ják ezt. Az I. és II.Belklinika nem tett javaslatot és az I. és II.Gyermekklinikának is kell megegyezni ebben a kérdésben Félévenként változtatni lehet az ajánlott tárgyakon és igy sorra kerülnek az összes javasolt mellék-kollegiumok. Incze : aggályosnak tartja, hogy a méregtan ajánlott tárgy le­gyen. Ez olyan fontos kollégium, hogy kötelezővé kell tenni ás bele kell illeszteni a gyógyszertani kollégiumba. Mint melléktárgy talán az domborodna ki, hogy nem olyan fontos tárgy. A gyógyszertanhoz tartozó méregtant főkollégiumba kell beállí­tani. Haranghy: a kórbonctani jegyzőkönyv Írása nem volt benne a kór- bonctan programmjàbaÇ' csak az vo}.t, hogy a hallgatók sajátít­sák el a jegyzőkönyv készítés módját, valamint a boncolásban kellő jártasságra tegyenek szert. Az első félévben különösen nem lehet szó jegyzőkönyv készítéséről, mert nincs még meg a felkészültségük. Úgy véli, hogy mereven nem lehet ezt a kér­dést kezelni. A hallgatóság rendkívül érdeklődik a kórbonctan iránt, azonban a kötelező félévenkénti 2 jegyzőkönyvet nem le­het előírni. - Arra vonatkozóan, hogy minden intézet adjon elő ajánlott tárgyat, megjegyzi, hogy miután a rendelet értelmében ajánlott tárgyat csak docens adhat elő, ahol ilyen nincs az előadás nem lehetséges. Intézetében nemhogy docens nincs, de még adjunktus sincsen.

Next

/
Thumbnails
Contents