Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1954. szeptember 15., I. tanácsülés - Bejelentések, indítványok

~ 5 ­5,/ A hallgatók orvosi ellátására sok panasz van. Az SZTK körzeti orvosi ellátás non kielégitó. A hallgatók azt panaszolják, hogy a körzeti orvosi rendelésen igen sokat kell várniok, ha bársu bajjal az orvoshoz fordul­nak, Ugyancsak körülményes az orvos kihivása az otthonokba, ha arra szükség van. Minthogy az orvosnak igen sok-dolga van, minden esetben csak megkésve lehet számítani látogatására. Szükséges volna siettetni azt, hogy a hallgatóknak és az egyetemi dolgozóknak külön, üzemi orvos álljon a rendelkezésére. ami az orvosi ellátást igen me gkünhy it en è és" megjavítaná. A hallgatók egészségügyi viszonyaival kapcsolatban az egyetem Egészség­vizsgáló Intézete'külön jelentést tett az Egyetem Dékánjának, ‘de a bizott­ság maga is megállaoitoeta^ hogy az otthonokban a hallgatók egészségi állapota az elmúlt évben kielégitó volt. Ki kell azonban itt is emel*- nünk - az Egészségvizsgáló adatai alapján - hogy a Diákotthon zsúfolt­sága az elmúlt évben is hozzájárult úgy látszik, diákjaink kö'zött a tbc. terjedéséhez, "majdnem minden évben előfordul, hogy valaki n Diák­otthonban tanév közben uj tbc-s fertőzést kap. Legújabban egyik I.éves orvostanhallgató betegedett meg, s mivel a szomszédos ágyban tüdőgü- mőkór miatt már kezelt hallgató feküdt, felmerült a gyanúja annak, hogy tőle fertőződött" -mondja az gészségvizsgáló jelentése. ~ Minthogy ez. nem az egyedüli eset eddig, feltétlenül gondoskodnunk kell arról, hogy a jövőben még a "gyógioű-t" tbc-s betegeket is kiemeljük a Diákotthon­ból ás a nekik megfelelőbb budai otthonok egyikébe helyezzük el őket. Máskülönben - az egészségi viszonyok torén - a bizottságnak kirivó tényeket jelenteni nincs módjában, Java slat: Az Üllői úti diákotthonban az 1954-55- tanévtől kezdve 200 hallgatónál több semmi esetre se helyeztessék el. így is csak azt leWi biztosítani, hogy a hallgatók legfeljebb 4-en laknak o&y szobában. Célszerű volna erkölcsi szempontból ide csak nohaIllatokat elhelyezni. Az Üllői úti otthon hiányosságainak legszükségesebb pótlására a követ­kezők a te end ő к : 1,/ ^ gázvezetéket minden emeletre fel kell vezetni, hogy a hallgatók emeletenként vizet tudjanak melegíteni naponkénti mosakodáshoz és ne kelljen a melegvizet a földszintről felhordani. . , , 2./ Emeltenként egy-cgy kis helyiséget mosókonyhává, egyet pedig u.n. teakonyhává kell átalakítani. így mentesülnének a lakószobák a személyi fehérnemű mosásától és az ét^l melegítésétől. 5./ A szobákban lévő ruha szekrényeket a belső folyósókra kell kihelyezni, zárjaikat meg kell javíttatni és gondoskodni kell arról, hogy a belső folyósók tárva legyenek, hogy ott idegenek.no közlekedhessenek. 4. / Minden emeleten tanulószobát kell berendezni, amire a zsúfoltság megszüntetésével lehetőség nyilik. 5. / A helyiségek jobb szellőztetéséről és takarít ásóról gondoskodni kell. 6. / Meg kell szüntetni a természetes világitásM'álküli szobákban a la­kást. Ezeket a helyiségeket raktárnak, esetleg mosó- ás takonyhának lçhetne felhasználni, 7. / lx jelenlegi nagy lakószobákat közfal húzásával kisebbekké kell át­alakít gni, 8. / A lakószobákat, ahol erre égető szükség van, tataroztatni /meszelni/ kell.

Next

/
Thumbnails
Contents