Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1955. június 1., VIII. tanácsülés - Bejelentések, indítványok
BIZALMAS! jUDapiv п OitVö ,ulo:iái;yi 141-3-7/1955 Prof es-szór Elvtárs! Az I. ez.Sebesze ti Klinikán üresedésben lévő egyecemi docensi állásra beérkezett pályázatra vonatkozó bizottsági javaelt t ct alábbiakban azzal küldöm meg, ho^y annak megvita tását legköz-elebbi tanácsülésünk fcapirendi pontjaként tűzöm ki. 11 Dr. GERGELY REZSŐ egyetemi adjunktus, az I, sz. Sebészeti klinikán üresedésben lévő docensi állásra nyújtott btf pályázatot. A pályázathoz mellékelt iratokat Dékán Divtára számomra küldötte meg. hogy annak alapján Hedri Endre és Haranghy László egyetemi tanár elv- társakból álló bizottsággal javaslatot tegyünk, Dr,Gergely Dezső 1913-ban született Ezbkéefehérvárotc. Apja önálló nyomdász volt. Orvosi diplomáját 193S-bun Ráesett szerezte. Utána a székesfehérvári helyőrségi kórházban, majd a b-adapfSti Zsidókórházban dolgozott 3 évig. Később 1 évet a sashalmi Szt.Imre kórházban - illetve mint munka szolgálatot alorvos a marosvásárhelyi állami kórház sebészeti osztályán töltött»^lJ44-ben. mint munka szolgálatos Oroszországba került, s onnét visszatérve Németországba deportálták, 1945-ben, júniusban t?rt haza, 1946, áprilistól az 01’I baleseti kórház sebésao- ti osztályán dolgozott, illetve 1947-től a III,sz.sebészeti klinika tanársegéde let:, 1 évig Petrovazkij professzor mellett dolgozott, 1950, november l.-óta a II,ez.Sebészeti klinika adjunktusa, 1952-53-ban 1 évet Koreában töltött, felesége ugyancsak orvos az I.sz.Sebészeti klinikán, 2 gyermekük Vun. Dr.Gergely Rezső 13 év óta dolgozik sebészeti oszt llyon, 7 év óta szakorvos. Az oktatásban 1947 óta vesz részt áu 1950 óta rendszeresen elméleti előadásokat is tart a medikusoknak, 16 tudományos dolgozata jelent meg 1950 óta, Ezek közül 9 társszerzőkkel. Munkái közül kiemelkedők a mellkasi aorta kísérletes beszükitésére vonatkozó vizsgálatok, továbbá a mesenterium mohi liaHúsának az antsthoracalis nyelőcső plasztikában való jelentőségerői szóló dolgozata, amelyek arról tanúskodnak, hogy kísérleti feladatokat helyesen állit a gyógyitó gyakorlat szolgálatába. Általában egéfcZ tudományos munkásságán a le0ujabb és gyakorlatban felhasználható eredmények és megállásitások dominálnak. Dr.Gergely Rezső, mint sz- kernber és mint oktató megfelel azoknak a követelményeknek, amelyet a docensi ál ás betöltésétől elvárunk. Külön ki kell emelni jó emberi magatartását is, amely nagymértékben hozzájárul ahhoz, hO; y intézetében ál" alános megbecоülésnek örvend. Mindezek alapján javasoljuk, hogy Gergely Rezső az I.sz.Sebészeti klinikán meghirdetett 654-as kuleeszámu egyetemi docensi állásra kinevezést nyerjen, Budapest, 1955. április 2' , dr,Babies Antel s,к, a bizottság elnöke." dr,Gage si Kiss Pál s,к, d ékán Budapest, 1955. május 9