Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1955. március 30., VII. tanácsülés - Bejelentések, indítványok

841-20/195.5 Tárgy: Beszámoló a Tudományos diákkörök 1954-55 évben vé zett munkájáról. Professzor Elvtársi dr«Menyhárt János tanársegéd elvtársnak, a Tudományos Diák: örökét Szer­vező Iroda titkárának beszámolóját az alábbiakban azzal küldöm meg, hogy azt f,hó 30.-án tartandó tanácsülés napirendi pontjaként tűztem ki. "A ’^udomdnyos Diákkörök munkája ez év kezdetekor a múlt évek gyakorlatá­hoz hasonlóan indult meg. A felvételi kérelmek elbirálásának;/ szempont­jai ugyancsak változatlanok maradtak azzal a különbséggel, hogy nagyobb nyomatékkai vettük figyelembe a felvételre jelentkező hallgatók szakmai előmenetelét is fokozottabban támaszkodtunk az intézetek véleményére, javc slatára. A felvételek eredményeként 1954~£5 tanévben 10 elméleti intézetünkben mintegy 200 ha Igató kezdte meg udományos Diákköri munkáját. A tudo­mányos körök munkájában - szerintünk helyesen - szintén igyekeztünk 0 fokozott önállóságot biztosítani olyan értelemben, hogy a körök szak­mai vezetését teljes egészében az intézetekre biztuk. Az intézetek sa­ját elgondolásaik alapján szervezték meg a körök munkáját a helyi adott­ságoknak legjobban megfelelő módon. Ez az eljárás - bár kétóágtelentil nem bittositja az egységes tudományosköri képzést - az intézetek számára a legmegfelelőbb és a saját maguk áltól választott képzési forma alkalma­zását teszi lehetővé. A tudományos köri munka az év folyamán nagyobb zökkenők nélkül folyt. A felvételt nyert hallgatók - elenyésző kis számú eset kivételével - nem hagyták el munkahelyüket* Probléma csak a Szövet- és Fejlődéstani Intézetben merült fel, ^hyi a tudományos köri munka hely és mikroszkóp hiányában szenvedett kárt. Kívánatos volna a Szövet- és Fejlődéstani Intézet sz'inára megfelelő hely és kellő számú mikroszkóp biztosítása és Így az int íz et tudományos köri munkájának zav rtslhnná te tele. л II.sz.Kórbonct ni Intízet tudományos köri munkája, a h llg. tőség tan­rendje miatt szenvedett kárt, amennyiben a hallgatók különböző idejű egyetemi elfoglaltsága mi.tt az intézet képtelen volt^egy olyan idő­pontot találni, amely c.lkt limas lett volna egy. az intézet által heten­ként tervezett közös tudományos köri ülés megtartására. A Tudományos Diákkörök második konferenciúját ez év április 7,-re tűz­tük ki, A Tudományos Diákkörök munkáján; к értékelése csak ezután a kon­gresszus utón lesz teljes egészében elvégezhető., A kongresszus sikere megkívánja, hogy professzoraink nyomatékosan hívják'fel hí Ugat óik fi­gyelmét a kongresszus j..1 ntőségére és látogatására. Az áprilisi kon­gresszuson legjobban szerepelt halig: tók az ugyanezen hón p 22.-én tar- tqndó országos kongresszuson vesznek részt, ahol a kongres .zus legjobb előadásait az Oktatásügyi Minisztérium pénzzel it jutalmazni fogja. Az Egészségügyi Minisztérium múlt év decemberében 9.000,- Ft-ot jutta­tott egyetemünknek a le Jobb munkát végző tudományos köri halig;, tók jutalmazására. Ez az összeg az 1955/54 tanévben rendelkezésre bocsáj- tott összegnek kevesebb mint a fele, ezzel magyarázh. tó íz, hogy tu­dományos köri halig, tóink t nem tudtuk az akkorihoz hasonló mértékben és szárama 1 j ur Ima zni.” Budapest, 1955. március 26. dr.G-egeSi Kiss Pál s.k, d ékón. BtlDAPF, ;ÏI_ OEEiVO РЧРШШ! EGYETEM ■

Next

/
Thumbnails
Contents