Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1955. március 30., VII. tanácsülés - Bejelentések, indítványok

- 3 ­Budapest, 1955» március 22. dr.G^gesi Kiss Pál s.k. d okán ha tanárok számára tartott továbbképző tanfolyamnak az előadója és kettő- nek vezetője volt. A középiskolai tanárok továbbképzésében előadások­kal ma is aktiv szerepet visz. - A fizika, illetőleg kémia területén az ország egyik elismerten legjobb oktatója. Az Orgosi Fizikai Intézetnek 3 éve tanulmányi felelőse és 2 éve az első évfolyam évfolyamfőnöke, E munkáit nagy lelkesedéssel, finom pe­dagógiai érzékkel, lelkiismeretesen végzi, A hallgttők szeretik, bizalor mai vannak hozzá, annak ellenére, ho0y a hanyag hallgatókkal szemben ner elnéző. Itt emlitjük mo_, ho0y munkatársaihoz való viszonya is kifgás- talan, mindig előzékeny és szolgálatkész. Pedagógiai tárgyú munkái: a "Bevezetés a vegytanba" cimü könyve és két középiskolai tankönyve /utóbbiak,, t társszerzővel irta/. Megjelent ezeken kivül uj előadási kísérleteket ismertető didaktikai közleménye i? Ujhelyi Sándornak tehát 4 pedagógiai irányú és 7 tudományos munkája van /részben társszerzőség оen/T Társadalmi munka, A szakirányú társadalmi munkán kivül Újhelyi Sándor az Örvosi Fizikai Intézethez kerülés^ óta a Magyar-Szovjet Társaság üzemi felelőse. Ezt a munkáját hiánytalanul ás megelégedésre végezte. Tagja továbbá több egyesületnek, mint az Eötvös Lórdud Fizikai Tár­sulat, Magyar Biológiai Egyesület stb. Ideologiái képzet tságo. Újhelyi Sándor 1946 óta több^ideológiai tan- folyamoT végzett. Az Orvosi Fizikai Intézethez kerülése ót,: állandóan résztvesz az egyetemi okt tók részére szervezett ideológiai tanfolya­mokon ás a tanfolyamokon v ló működéséért kétizbon is könyvjutalom­ban részesült. A bizottság dr. Újhelyi- Sándor , djunktust a_z Orvosi Fizikai Intézet docensi állasának betöltésére alk íma.snak tartja Ts ogyhnngul-.g ja­vasolja, dr,Tarján Imre e.k,egyet mi t. nár, a bizottság elnöke, dr.Székessy Vilmosné egyetemi t,. nár s,v ,, dr. Straub F,Brúnó s.k. egyetemi tanár a bizottság tagjai."

Next

/
Thumbnails
Contents