Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1955. március 30., VII. tanácsülés - A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozatából folyó feladatok Egyetemünkön
1- ( /I lû л élet színvonal emelkedés, az adóelengedés, a törvényesség fokozott biztosítása stb. Azonban nagyon kevéssé hangsúlyozták azt, hogy az életszínvonal biztosításának alapfeltétele a munkafegyelem, a termelékenység emelése, az önköltségcsökkentés, a beszol- gáltalás biztosítása, hogy a törvényesség az kétoldali kérdés,^ hogy a jogok csak úgy biztosíthatók, ha mindenki a kötelességét is teljesiti, hogy a demokratikus jogok kiszélesitése nem választható el a centralizmus egyidejű betartásától stb. & júniusi határozatoknak ilyen hibás, egyoldali népszerüsitése vezetett végül is azokhoz a hibákhoz, amik most a határozatban nyilvánosságra kerültek. És aki a párt politikáját azonosította ezekkel a néha ugyan népszerű, Se káros, liberális nézetekkel, az most, amikor ezeknek a hibáknak a felszámolásához fogunk, úgy érzi, hogy talán a júniusban lefektetett elveket számoljuk fel. Pedig Bxxigi ezek az elvek változatlanul érvényesek. Érvényes az az alapvető célkitűzés, hogy elsőrendű feladatunk az életnivó szakadatlan emelése. Változatlan az a törekvésünk, hogy a népgazdaság egyes ágai között megfelelő arányokat alakitaunk ki, s hogy fokozottan tekintetbe vegyük népgazdaságunk adottságait. Továbbra is feladatunk a mezőgazdaság fokozottabb támogatása és a mezőgazdaságban rejlő tartalékok feltárása. A párt munka- módszerének egyik alapvető ebe marqdt a kollektiv vezetés, a hi- rálat minden áron való biztosítása, különösen az alulról jövő bírálaté. A törvényesség megszilárdítása a párt és a tömegek közti kapcsolat megjavítása, a munkás-paraszt szövetség és az erre támaszkodó széles népi tömegmozgalom, a Hazafias Népfront kibontakoztatása, mind mind olyan része á júniusi a kongresz- szusi határozatoknak, amelyek alapját képezik a párt politikájának ma is. Nyugodtan állíthatjuk tehát, ha egymás mellett tanulmányoztuk a párt határozatait, hogy azok nem mondanak ellent egymásnak és hogy nincs szó és nem is volt szó a júniusi határozat "visszacsinálásáról". - Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt, hogy a politikai elvek változatlan érvényessége mellett igen sok olyan hiba van gazdasági és politikai munkánkban, amit feltétlenül ki kell küszöbölnünk. Ilyen kéfdés els&orban a népgazdaságon belül az ipar fejleáztésének kérdése. Az elmúlt évben a vezetés és a végrehajtás hibája miatt iparunk termelése nem fejlődött kellően. л júniusi határozat azt állapította meg, hogy iparunk fejlesztése addi^ túl gyors volt, nem mindig számolt az adottságainkkal, s ezért lasubb ütemben kell tovább az ipari kapacitásunkat növelni. Ez a határozat helyes volt és érvényes ma is. A gyakorlatban azonban az örtént, hogy a la«- subb növelés helyett részben stagnálás, részben visszaesés következett be 1954-ben. Az össztermelési érték 1954-ben 1955- hoz képest alig-alig nőtt /0.37»/ ugyanakkor a nehézipari termelés 3.1^-al csökkent. Esett a termelékenység, s igy csökkent a nemzeti jövedelem. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a fogyasztás 1954-ben az előző évhez képest 21 ?o-al nőtt, nyilvánvalóvá leszjrt(hogy ipari termelésünk növelése és a termelés olcsóbbá- tétele - elengedhetetlen. Ha ezt nem tesszük ^eg, visszaesik az életszínvonal, csökken a nemzeti jövedelem /tehát az egyénnek és az államnak a jövedelme is/ kevesebb jut élelemre, ruhára, kultúrára, tudományra stb. Ezért a márciusi határozat kategorikusan leszögezi, hogy nem mondhatunk le iparunk állandó fejlesztéséről, s ezen belül nehéziparunk fejlesztéséről. Mert - mondja a hatá'rozat - a nehézipar elsorvasztása lehetetlenné tenné a mezőgazdaság, s a könnyűipar fejlesztését is,
