Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955

1954. szeptember 15., I. tanácsülés - A Szövet- és Fejlődéstani Intézethez tartozó docensi állás betöltése - A Tudományos Bizottság jelentésének megvitatása

az szükséges, mert egész nap dolgozó orvosokról van szó, szük­ségük van a legfontosabb folyóiratokra, azonban a könyvtárban minden folyóiratnak meg kell lenni. Itt nem indokolt a taka­rékosság, inkább károsodással járna. Javasolni kellen£.az Aka­démia könyvtárának, hogy a szóban lévő folyóiratokat állandtS letétként helyezzék el az orvosegyetemi Könyvtárba, mert pl, az akadémiai könyvtár még akadémikusoknak sem ad kölcsön fo­lyóiratot. Szükséges, hogy itt egy tökéletesen kiépitett könyv­tár legyen. Annak idején Petrovszkij professzor inditott el egy nagy akciót központi könyvtár létesitésére, kéri, hogy ennek alapján tartsák meg a könyvtár színvonalát. Incze: úgy véli, hogy a Tudományos bizottság mégis foglalkoz- zék ezzel a kérdéssel, mert súlya lesz annak, amit a Tudományos Bizottság mond. Felveti a különlenyomatok kérdésésít is, adja­nak ki elég számú különlenyomatot, ezzel megkímélik a könyv­tár álagát. Kis: már átmenet a köztudatba, hogy forrásokért a könyvtárba kell menni, Az^intézetekben lévő folyóiratok sokszor hiányo­sak, a könyvtári folyóirat sorozatok komplettek, ezért is kell azt fejleszteni, mert olyan az apparátusa, hogy nincs elkallódásnak kitéve. Julesz; állítólag az a hir járja, ho^y újabb orvosi könyv­tárat akarnak felállítani. Szeirtné kérdezni, hogy igaz-e ez? Helytelen volna a város más pontján egy központi könyvtár létesítése. Heârl: felveti, hogy mi van a volt orvosegyesület könyvtárá­val? Rendkívül értékes könyvtár, ami igen nagy hasznára vál­na az egyetemi könyvtárnak, ha megkapná. Előterjesztéssel kell élni, hogy nézzenek utána ennek a kérdésnek. Petényi: meg kell indokolni a kérdést, mert nemcsak a buda­pesti egyetem tanári könyvtáráról van szó, hanem országos jellegű ez a könyvtár. Biztosan lesz majd egyszer központi orvosi könyvtár, hogy mikor fog ez bekövetkezni, azt nem tudja, pénzügyi dolgoktól is függ, azonban ez a fejlődés útja. A könyvtárban a folyóiratoknak teljes példányban kell meg- lenniök, mert a hiányok pótolhatatlanok és inkáob másról mondjanak le, mint értől. Rendkívül fontos, hogy teljes lét­számú és teljes sorozatú folyóiratok legyenek a könyvtárban, tehát nem lehet lecsökkenteni a megrendeléseket. Ez első­rendű tudományos kérdés, fel kell erre hivni a Minisztérium figyelmét azzal, hogy az ország érdeke megkívánja ezt. An­nak a hibának, ami a könyvtárak rendezése folyamán az orvos­egyesület könyvtárával történt, nem szabad újra megtörténnie. Az orvosegyesület könyvtárával nem lehet az egyetemi könyv- , tárat egyesíteni/"mert nincjp mód a könyvtár bővítésére. tendes könyvtárra van szükség és ebből a szempontból orszá­gos érdek ennek a könyvtárnak a fejlesztése. °ok helyen le­het racionalizálni, azonban itt nem. Ilyen jellegű felter­jesztés megtételét javasolja. Békán: bejelenti, hogy a legutóbbi dékáni értekezleten a minisztériumban ilyen értelemben felszólalt, de azért felterjesz­tést is fog intézni. Ezt a kérdést azon az értekezleten szó­vá tette. Petényi: nagyon helyes és örvendetes, de nem árt többször is felhívni a figyelmet. A tapasztalat szerint igen sok fel­T jelenleg, azonban ez szűk ,amint mód/van a Könyvtár bóvit ésére. helyiség 2M

Next

/
Thumbnails
Contents