Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1954-1955
1954. november 10., III. tanácsülés - Bejelentések, indítványok
Budapesti Orvostudományi Egyetem 841-20-55/1954 Professzor Elvtárs! Gyenge György tanulmányi osztályvezető Elvtársnak a IV« es V, éves orvostanhallgatók nyári kórházi gyakorlatáról szól beszámolóját az alábbiakban azzal küldöm meg, hogy azt a novembei 10-én tartandó Tanácsülésünk napirendjére tűztem ki. n Az EüoMinisztériurn rendelete ebben az évben is eloirta az orvostanhallgatók rv0 ás V« évfolyamának kötelező nyári kórházi gyakorlatát. A IV. évfolyam junius-julius, az V. évfolyam augusztus-október hónapban tett eleget kórházi gyakorlati kötelezettségének. A IV. évfolyamot végzett hallgatókat 28 vidéki kórház ás 5 budapesti koííiáz közö11 osztottuk szét. Ebben az évben az Eü„ Minisztérium rendelete módot adott a hallgatóságnak arra, hogy az elhelyezéssel kapcsolatos kívánságait kifejezésre juttathassa, sőt az első fokú a szétosztást szabályozó döntés után még egy fellebbezésnek is helyt adott. Ez a hallgatóság között megnyugvást keltett és a mi munkánkat is könnyebbé^tette. Meg kell azonban mondanunk, hogy a hallgatóság jelentős része komolyan húzódozott a vidéki kórházakban végzendő gyakorlattól ás a legkülönbözőbb okok alapján próbált ez alól kibújni. Annál örvendetesebb volt, hogy vidéki kórházi látogatásaink kapcsán meggyőződhettünk arról, hogy a hallgatók a vidéki kórházakat megszerették és nem beszéltek különösebb Pestre kivánkozds- ról. A kórházakban a főorvosi és másodorvosi kar kiemelte azt a segítséget, amit a hallgatók munkája a kórháznak jelentette Általános megfigyelés volt a hallgatók példás szorgalma, tanulniakardsa, A belgyógyászatból és szülészetből eltöltött egy-egy hónap ha Ugat ó- ink komoly épülésére szolgált. Megtanulták és gyakorolták az injok- oiózást, a csa palásokat, nőgyógyászaton a gátvarrást, abr ziót stb., a fizikális és laboratóriumi vizsgálatok elsajátítása mellett. - A lakásviszonyok változóak voltak. A jobb elhelyezési viszonyokkal biró kórházakban /pl. Sopron/, másutt gyengébb elhajóz és sei is meg kellett elégednünk^ - Az élelmezéssel kapcsolatban kevesebb volt a panasz mint az előző évben. - Idén is tapasztalhattuk, hogy a hallgatóság annak ellenire, hogy e?’rázásuk előtt tudomásukra hoztuk, hogy a kosztért ö' téritést tartoznak fizetni, a kórházak igazgató fő jrv.osait minden uton-nódon igyekeztek az éíelmezési- dij elsigerd éráéra ribimi, ami természetesen rendeletellenes lévén - nem volt lehetséges,» Fegyelemsértés egy kórházban történt, ahol ogy hallgatónk ismételt ittasságával zavarta társai munkáját és a h-etegek nyugalmát0 Fegyelmi eljárást indítottunk ellene« Tanulságosnak^ tart; nánk annak felenlitését is, hogy káros öntevékenységet is tapáztaltunk egy hallgatónknál, annak ellenére, hogy ilyen irányban is komolyan figyelmeztettük ókot elutazásuk előtt« Ez a h llg tó egy először szülő nőnél az alorvos megkérdezése nélkül önállóan episiotóniát végzett, majd miután burokretienció történt, bet: p int ást alkalmazott és mivel*kisfokú atóniás vérzés is volt, nég mindig az ■. lorvos megkérdezése nélkül, infusiót is adott a betegnek,, A h liga- tót a vidéki kórház igazgatóé figyelmeztette és kiokt tt 0 Az Y, évfolyam hallgatóit 18 vidéki kórház és 15 búd; pesti kórház kozott osztotTuk szét. Augusztus 1-től kezdődően egy-egy hónap bel- ezül-gyermek gyakorlatot végeztek. Itt is megfigyelhettük a hallgatók ellenkezését a vidéki beosztással szemben és ez az idegenkedés a gyakorlat tartana alatt is többször észlelhető volt, A hallgató-