Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1953-1954

1954. június 30., IX. tanácsülés - Az orvosképzés tantervének módosítása

IV/a. Az orvosképzés tantervének módositása. Dékán jelenti, hogy jun.24.-rén a Minisztriumban tárgyalták az orv'álpképzés tantervének módosítását, A minisztérium javaslatát, valamint a dékán észrevételeit körirathan megküldte a tanszékve­zetőknek és kérte, hogy a vitára konkrét javaslatokkal Írásban készüljenek fel. Ebben a kérdésben julius 10.-ig döntés kell hozni a Miniszter Elvtársnak, addig az egyetem javaslatának be kell érkeznie. Felhívja a figyelmet, hogy ez egészen bizalmas anyag, ami a minisztériumban kollégium ülés elé került. Észre­vételeit részben a kollégiumi hozzászólások, részben elgondolá­sai alapján állította össze, a dékáni tanrend javaslatot óra­szám szerint átnézni nem volt már módjában, azt az adminisztra­tív vezető elvtárs állította össze. Ratkóczy: kérdezi, hogy ez a változtatás már az 1954/55 tanév­re érvényes lesz-e? • Dékán: igen a következő évre vonatkozik. Hedri; nem ért egyet a minisztérium tervezetének azon részével, mely a sebészeti óraszámokat csökkenti. A megjegyzésben olvas­ható, hogy ez a budapesti/ debreceni és szegedi egyetem javas­latára történt, tudomásaszerint ilyen javaslat, legalább is a budapesti sebészeti klinikák részéről nem hangzott el. Érthe­tetlennek tartja a debreceni és szegedi egyetem álláspontját, mert egyrészről be akarják olvasztani a sebészeti mütéttant a sebészetbe, másrészt csökkenteni javasolják a sebészet óraszá­mát. Néhányszór szó volt ugyan az I,sz.Sebészeti klinika javas­lata alapján az általános sebészet óraszámának csökkentéséről, de ez nem vonatkozóit a részletes sebészet óraszámára, mely ed­dig is kevés volt és további csökkentése a legfontosabb manu­ális klinikai tárgy oktatásának teljes ellaposodásához vezetne. Az elméleti előadások óraszámának csökkentését az inspekciók formájában megoldott gyakorlatok nem pótolhatják, hanem azt csak kiegészíthetik. A gyakorlatokat véleménye szerint a ren­delet tervezet helyesen kívánja megszervezni, viszont ha az •elméleti kiképzés ezzel lépést tartani nem tud, a hallgatók gyakorlati tudása megalapozatlan lesz. Mindezek alapján véle­ménye az, hogy a részletes sebészetet 4 féléven keresztül kell oktatni, mint a dékáni tervben van és ahogy eddig is volt, úgy hogy az^általános sebészettel közvetlen kapcsolatbgm legyen.At ált.sebészet III.évben, a részletes sebé-szetnek az V.évben tör­ténő oktatása semmikép sem helyes, mert a tapasztalatok szerint a két évvel azelőtt hallgatott tárgyakból már csak keveset tudnak a hallgatók és igy alapismereteik hiányosak lesznek. - Nem ért egyet a Dékán elvtárs azon javaslatával, hogy a IV.éven a sebé­szeti nyári kórházi gyakorlat helyett I hallgatók katonai tá- * borba menjenek. Dékán elvtárs ezt azzal indokolja, hogy a VI. éven úgyis 3 hónapos sebészeti kórházi gyakorlat van, holott ez valójában csak 2 hónapos, mert belőle 2-2 hetet fül-orr- gége, ill.fogászat vesz igénybe. Dékán elvtárs nagyon helyesen nem ért egyet azzal, hogy a VI.év 3 hónapos szülészeti gyakor­latából 2 hetet honvédelmi célra igénybevegyenek, maga sem ért­het egyet azzal, hogy a tulajdonképen 3 hónapos sebészeti gya­korlatból 1 hónapot vegyenek igénybe katonai célra. Javasolja, hogy a iV.évhelyett a II.év végén legyen katonai táborozás és IV.év végén legyen 1 hónapos sebészeti gyakorlat, miként a III. éven is van egy hónapos belgy.gyakorlat.

Next

/
Thumbnails
Contents