Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1952-1953

1953. január 19., IV. tanácsülés - Központi gyakornokok és egyetemi gyakornokok kérdése

2 Az előadók közbevetett kérdéseikkel nem zavarják a vizsgázót, csupán kiegészítő kérdéseket tesznek fel, ahol erre szükség van. Általános jelenségként nyilvánult meg ennek a szükségessége az Általános kémiánál. Itt a halIgátóságnak,részben a tárgy sajátsá gából eredően, részben, mert még az I.évfolyamon nem alakult ki meg felelően a hallgatók előadókészsége, ezért a megadott tételeknél a feleletek a kisegítő kérdésekre épültek fel. Az előre összeállított tételekből kifolyólag öröklött kérdés egy vizsgánál sem fordult elő. A vizsgáztatók minden hallgatót jól ismernek, részben egyéni tapasztalatból, ami félévközi feleltetésbçn nyilvánult meg, rész­ben pedig az egyes csoportvezető tanársegédtől nyert pontos kiérté­kelésből. Itt ki kell emelnem az egyes intézetek és előadók jó munkáját, akik fáradságot nem ismerve foglalkoztak minden hallga­tóval. Igen jó nevelő hatásnak bizonyult az, hogy a vizsga befejez­tével a vizsgáztatók megmagyarázták a hallgatóknak, hogy a vizsgá­nál tapasztalható gyenge felkészültségük félévközi munkájuknak mi­lyen hiányosságából ered és további tanulásukat illetően tanáccsal látták el őket. Ilyent tapasztaltunk a Marxista és Növénytani vizs­gáknál. A latin vizsgákat külön meg kell említenem, ahol a hallgatók a rendelkezésre álló rövid idő alatt - ugyanis csak egy féléven át heti 2 órában van latin oktatás - igen jo felkészültségről tanuskoi tak, ami az előadó jó munkájának tulajdonítható. Meglepetésszerűen sok volt a bukások száma az Anatómia tárgy­nál, ennek oka a hallgatók erősen passzív magatartásából ered. A II.évfolyamon az egész félév folyamán itt bizonyos közönyös ség uralkodott, ami az előadók és osztályfőnök többszöri figyelmez tetésére sem szűnt meg, sőt ez a nemtörődömség a félév végével még növekedett. A hanyagság eredményeképen, mivel az egész félév folyamán nem foglalkoztak Anatómiával és a vizsgát megelőző 3 nap alatt akarták az egész anyagot elsajátítani, nem is volt jobb eredmény várható. Mégis az igen rossz eredmény általános előnyeként vehetjük az évfolyam jelenlegi hangulatát. Ugyanis az amúgy közönyös évfolyam­ra megrázolag hatott a részükről néni várt nagy bukási arányszam es igy a következő félévre a tanulmányi színvonal nagymértékű emelke­dése várható. Összefoglalva a vizsgákon szerzett tapasztalatokat azt mond­hatjuk, hogy a vizsgák rendben folytak le, a hallgatók megfelelő előmenetelről tanúskodtak, a jeles és jó eredméryek a vizsgák 55?$- át, mig az elégtelen a 6.1%-ot teszi ki. Az elért jó eredmények as intézetek odaadó jó munkájának köszönhetők. Az állandó ellenőrzés biztosította a vizsgák sikerét. Ag; elért eredmények azonban nem jelentik azt, hogy meg jobb eredményt nem tuduntóelérni. Hogy azt elérjük tovább kell haladnunk a megkezdett utón, mindjobban tudatc sitanunk kell, még inkább harcolnunk kell a folyamatos tanulásért. 1953.jan.29.

Next

/
Thumbnails
Contents