Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1952-1953
1952. szeptember 24., I. tanácsülés - Tanulmányi ügyek
11 sjaaífc£ kiderül, ha a vizsgázónak nincs fogalma az anyagról, még akkor is, ha látszólag két jó mondatot mondott. A professzorok minden támogatást megkapnak: úgy az állami, mint a pártszervektől ahhoz, hogy megbuktathassák azt a hallgatót, aki nem tudja az anyagot,, №Í¥Hl -*efo»gy о В már tö bb-;—n~h п~П gntnV •rén'T’.á^nl tn-n tálat hnjolan,. «feé-s—Lés утте tó beír- tör téri t. Természetes, hogy minden bejelentést kivizsgálnak. Egyébként mége^yszer felhívja a figyelmet arra, hogy a hallgatónak a kihúzott tézis alapján az egész anyagról kell számot adnia. Dékán: felkéri Gyenge elvtárcat beszámolója megtartására. Gyenge : beszámoló 1.sz.melléklet Mozsonyi: a gyógyszerészek gyakorlatával kapcsolatban bevezették azt a gyakorlatot, hogy a munkanaplót az első előadáson be kell mutatni. Ez a rendszer jól bevált. Balogh: örömmel szól hozzá a kérdéshez,* egyrészt mint tanár,másrészt mint ара. Eia résztvett ezen a gyakorlaton és határtalan lelkesedéssel emlékezett meg róla és nemcsak fiával, hanem annak sok kollegájával is beszélt a gyakorlatokról. Egyöntetűen*mindnyájan meg vannak elégedve, nagyon sokat tanultak. Ez a gyakorlat fejlesztette önérzetüket és öntudatos!tóttá ismereteiket, a gyakorlatban alkalmazhatták tudásukat és lemérhették azt..A legtöbb helyen egyénenként 10-12 beteget kaptak, akiket megvizsgáltak, a laboratóriumi vizsgálatokat is elvégeztek, sőt felügyelet mellett kisebb műtéteket is végeztek és műtéteknél asszisztáltak.Pl.IV. éves létére önállóan végzett appendectomiát. Ez természetesen óriási élményt jelent egy medikus életében. Pia Sopronban volt gyakorlaton, ahol meg kell^ említeni, hog^ nagyón szép és meleg orvosi élet van, ami nagyrészt a vezető főorvosnak köszönhető,ki ugylátszik nagyon kiváló sebész, akit messzeföldről felkeresnek a betegek. Kirándulásokat is szerveztek,vidéki körorvosokhoz mentek látogatóbatek látogatóba és megszerették a körorvosi munkakört. Ez a kéthónapi gyakorlat feltétlenül felkeltette a medikusok érdeklődését és elmélyítette tudásukat. Dabis: Feltétlenül jelentős és fontos esemény а IV.éves ipediku- s'ok életében ez a nyári gyakorlat, .hogy elmentek üzemekbe, termelőszövetkezetekbe, ahol a gyógyitő-megelőző orvostudomány a legjobban tanulható és tanítható. Kern tudja, hogy az üzemlátogatás csak Sopronban 'volt-e meg, vagy vonatkozik ez a többi kórházra is, amennyiben nem, ‘felhívja a figyelmet, hogy a jövőben mindenütt érvényesüljön ez a módszer. Zoltán: a nyári gyakorlatok hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a vi- dőkí orvosok munkáját megismerjék és megszeressék, ezçel a végző hallgatók elosztását fogják megkönnyiteni. Javasolja, hogy a Pártós DISZ-szervek használják fel ezt agitációs munkájukban, ne hagyják elaludni a nyári élményeket. Bekény: még csak két napja folyik az V.évesek oktatása és a hallIV,éves orvostanhallgatók nyári kórházi gyakorlata.