Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1952. augusztus 13., XV. tanácsülés - Egyetemünk augusztus 20-i felajánlása

Egyetemünk augusztus 2o.-i felajánlásának kérdései. A Szakszervezeti Bizottság hozzászólása. A Párt és az állami szervek a 9z. feladatává tették, hogy a munkaverseny gazdájává váljék, a dolgozókban a bizalmiakon keres tül a kötelezettségvállalás jelentőséget tudatosítsa és a faladat végrehajtásába lelkesítsen. Pöpgyülésen ismertesse a dolgozókkal ' az egyetem kötelezettségvállalását, ás ezt dishes formában faliuj ságokon függessze ki. így adjon szempontokat a vállalásokhoz. Gondoskodjak a verseny állandó nyilvánosságáról ás legyen segitsé gére az állami szerveknek a verseny ellenőrzésében. Szákszervezeti Bizottságunk csak részben felelt meg ezeknt a feladatoknak, nem sikerült ugyanis a verseny gazdájává válnia, ezt inkább az állami szervek tartják kezükben. Jó munkát végzett mégis a következőkben: jól előkészített röpgyiiléseken ismertette a dolgozókkal az egyetem kötelezettségvállalásait, a felajánlások­hoz szükséges szempontokat, melyeket a bizalmiakon keresztül vitt le, a dolgozók jól felhasználták qs ennek alapján tették meg fel­ajánlásaikat. A külső és belső telepen egy-egv díszes- faliújság ismertette a dolgozókkal az egyetem"kötelezettségvállalását. Ver- senyhiradó jelent meg több izoen a nyilvános-ág biztosítása érde­kében, de kis példányszámban. így hiányos volt a verseny nyilvá- no-sága. Ez hiba, amit ki kell föszöb ölnünk. Az intézeti verseny- táblák csak az elmúlt héten lettek kitéve a legtöbb intézetben.' Az állami versenybizottságok tagjai majdnem mindenütt a termelési felelősökből kerültek ki, és az állami megbízatása bizonyos fokig akadályozta a szakszervezeti munka folyamatosságát. Mint köztudomású, az egyetem 11 pontban foglalta össze az augusztus 2o.-i kötelezettségvállalásokat. Ezen pontok megol­dása nagyrészt állami feladat és a Ez. minimális segítséget tűé csak nyújtani telj esi lésükhöz. Van néhány oont azonban, hol se­gítségnyújtásunk jelentős volt, éspedig a 2., 3., 7. és 10. pont megvalósítását a szakszervezet a munkai el ajánlás ok helyes raeg- szerv:zeésével jelentős mértékben elősegítette. kZ. ponttal kapcsolatban pl,, mely az uj jegyzetek előkészítését tűzi ki célul, a Biokémiai és Orvosi vegytani intézet dolgozói vállalást tettek, hogy kollektiv munkával lefordítják és sajtó alá rendezik 6 hét alatt Eb«bszkij 6oo oldalas biokémiai tankönyvét. Az intéezt 17^ dolgozója fordítja orosz nyelvből, négyen lektorálják és a végső sajtó alá rendezett Strauo professzof és Székessyné egyetemi do­cens végzi. - - - A II. sz. Kórbonctani intézet dolgozói Haranghy professzor vezetésével vállalták, hogy az eddig használt jegyzet helyett az élenjáró szovjet eredmények alapján uj jegyzetet ké­szítenek, melynek első negyedévi anyaga aug. 2o.-ig elkészül. — Az JSlettani Intézet összes oktatói vállaltak, hogy a jövő évben előadandó anyag egy-egy meghatározott részéhez tartozó szovjet iriodalmat a Dokumentációs Központ segítségével feldolgozzak: 4g az előadó rendelkezésére bocsáytják. 3. pont, mely a g ovo ^ tanév oktatásához szükséges gya­korlati felszerelés előkészítését tűzi feladatul, középkadereink számára nyújtott bőséges lehetőséget az egyetemi kötelezettségvál­laláshoz való csatlakozásra. Pl. a Höntgenklinikáról dr. Gimes Béla és Wagenhoffer Erzsébet felajánlottak, hogy a szakorvoskép­zés ill. továbbképzés céljára a film múzeumot átrendezik, a képe­ket a folyamatos inunk-íb 61 friss anyaggal egészítik ki.---A Fög­k linikáról Balogh András vállalta, hogy a medikusoktatáshoz szük­séges ábrákat lefényképezi és albumba pendezi el. ----A Szövet­t ani Intézetből Medvegy István és Miké József vállalták a

Next

/
Thumbnails
Contents