Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1952. augusztus 13., XV. tanácsülés - Elnöki bejelentések

« J — A/'v'll hogy ne elméleti tudományos pályán dolgoznék és mindenki azt tanácsolta, hogy inkább praktikus orvosi pályára térjen. Nagyon sokszor csak önmegtagadássai és dacos öntudattal tudott tovább­haladni. -^mellett még az anyagi feltételek is hiányoztak meg- élehetéséhez, mert először mint dijtalan gyakornok dolgozott egy tudományos intézetben, később egy dijah gyakornoki állást másodmagával kellett megosztania. Ha visszatekint a múltba, arra kell gondolnia, hogy ilyen magas fokozatot azelőtt sokszor pénz­ért is meg lehetett vásárolni pl. a jogászoknál a disszertációt, tehát doktori minősitést szerezhetett valaki,’ akinek a tudomány­hoz vajmi kevés köze volt. Ilyen rögös utón haladtak a magyar tudósok a múltban. Ez a helyzet a felszabadulás után gyökeresen megváltozott. Ha visszagondol látja, hogy ez a változás a Tudo­mányos tanács megalapításával, majd az Ak démia újjászervezésé­vel kezdődött. Most meg van adva végre a gondtalan élet lehető­sége saját maguknak és intézeteikben a tudományos munkának. - A mai kitüntetés igen magas elismerést jelent nekik, akik munkás­ságukkal mindig arra törekedtek, hogy újat alkossanak* Amidőn tehát doktortár'sai és a maga nevében Népköztársaságunk kormány­zatának, a Tudományos Minősitő bizottságnak hálás köszönetét mond a magas kitüntetésért, amelyben őket részesítette, Ígéri, hogy még lelkesebben fognak dolgozni és a fiatalokat is buzdí­tani fogják, akik az ő példájukon is láthatják, hogy Népköztár­saságunk megbecsüli a tudományos munka eredményeit. Maga és doktortársai nevében fogadja azt, hogy a jövőben is buzgón és komolyan fognak dolgozni a Magyar NépköztarSaság szociális fejlő­dése és a béke megőrzése érdekében. Dabis: maga és kandidátus társai nevében megköszöni ezt a magas kitüntetést, amelyet elsősorban bizonyos tudományos eredmények felmutatása és a tudományos emelkedés készségének bizonyítása miatt kaptak. Ez a kitüntetés számukra ,ösztönzést jelént további . tudományos fokozatok elnyerésére. Babies akadémikus elvtárs hoz­zájuk intézett beszédéből kiderült, hogy az államhatalom és a tudomány között uj viszony alakult ki. Ennek az ,uj viszonynak a mélyen tudományos, de ugyanakkor politikai jelentőségéről nem szabad megfeledkezni és ez ad nekünk különös erőt arra, hogy ne elégedjünk meg ennek a fokozatnak elnyerésével, hanem igyekez­zünk munkánkat minden tekintetben megjavítani, részeredményein­ket befejezni. Mélyen átérzik azt, hogyha döntések szigorúsága_ emeli a tudományos színvonalat -és a tökéletesítést utját mutatja. Dékán bejelenti, hogy dr.Babies Antal egyetemi tanár, az Uroló­giai klinika vezetője, augusztus 4-én töltötte be 50-ik élet­évét. Személyesen és levélben is üdvözölte és ez alkalommal is minden jót kíván. Dékán bejelenti, hogy Dunay Jenő nyugalmazott egyetemi tanácsos, a dékáni hivatal volt vezetője, julius 2-án, 73 éves korában meghalt. Babai József elvtársat kérte fel, hogy. a temetesen mint volt munkatársa az Egyetemet képviselje. Dékán jelenti, hogy a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa határozatot hozott a "kiváló orvos»» és »»érdemes orvos«» kitüntető II. Elnöki bejelentések.

Next

/
Thumbnails
Contents