Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1952. május 7., XI. tanácsülés - Bejelentések

részvételi, a közösséghez való viszonyt, valamint azt, hogpr aennyir« fogja tudja! a hallgató oktatói munkájában a szocializmus épitésének célkittt*4m®it bevinni. Mindeaefc figyelembevételével nagymértékben sikerült a tagság Öesjeté- telét minden tekintetben javítanunk, az Élettani Intézetben jelenleg a tudományos kör összetétele a következő: tagjainak száma 21, ebből 9 munkás, 1 paraszt, 11 értelmiségi vagy egyeb származású, ezek között 6 párttag van. Az I,sz.Kórbonctani Intézet összetétele a következő: 12 tagja van, ebből 5 munkás, 2 paraszt, 5 értelmiségi vagy egyéb szár­mazású. Az Anatómiai Intézet tudományos körének összetétele: létszáma 9, ebből 2 munkás, 2 paraszt, 5 értelmiségi vagy egyéb származású. A Kórélettani Intézet tudományos körének összetétele: létszáma 14 + 2 bolgár Ösztöndíjas, ebből 6 munkás, 5 paraszt és 3 értelmiségi szárma­zású, Ez az intézet összetételében igen elüt a többitől, ez abból is adódik, hogy már előzőleg is igen jó összetételű volt a tagság. A Köz** egészségtani Intézet tudományos körét 8 hallgatóval tudja csak megol­dani, igen nagy problémájuk, hogy nincs megfelelő helyiségük, az inté­zetnek csupán egy laboratóriuma van, A 8 tog közül öten eddig is intéze­ti tagok voltak, azonkívül 2 gyógyszerészhallgatót is bevonnak a tudo­mányos körbe, A tudományos kör Összetétele: 1 munkás és 7 értelmiségi vagy egyéb Származású, A tudományos körök beindításánál voltak még hi­ányosságok, mivel rövid idő állt rendelkezésükre az előkészítésnél. Ennek tulajdonítható, hogy egyes körök később tudtak csak beindulni, vagy hogv a kiválogatás nem sikerült a legjobban. Ennek a hiányosságnak a kiküszöbölő sere a következő évre úgy készülünk fel, hogy már most év­közben beszélgetünk azokkal a jól tanuló hallgatókkal, akik a követel­ményeknek megfelelnek és egyes szakmákat megkedvelt etünk velük, ugyan­akkor az illetékes intézet figyelmet is felhívjuk, hogy kisérje figye­lemmel a hallgató fejlődését és érdeklődését a szakma iránt. Ezzel idő­ben tudunk kiválogatni is és az intézettel is egyetértésbe fogunk kerül­ni a javaslatoknál. Általában a tudományos körök felé igen nagy az érdeklődés, kétszer, háromszor többen jelentkeznek egyes körökbe, mint amennyire lehetőségünk van, A klinikai tudományos köröknél a professzo­rok egy részének ellenvéleménye volt a tudományos körökkel kapcsolat­ban, a körök későn is indultak be, összetételük a következő: III.Sebé­szeti klinika: létszám 15 szigorló, ebből 3 munkás, ‘5 paraszt, 7 értel­miségi vagy egyéb származású. III,Belklinika: létszám 5 szigorló, eb­ből 1 paraszt, 4 értelmiségi vagy egyéb származású, II,Belklinika: lét­szám 5 szigorló, ebből 1 munkás, 1 paraszt és 3 értelmiségi vagy efcyéb származású; A Tanulmányi Osztály káderese a körök tagjaival rendszere­sen beszél. Az intézetek vezetőivel is tartja a kapcsolatot ezen a te­rületen, A kádermunka mindinkább kezd professzoraink ügyévé is válni. Non egy helyen a professzor tervszerűen foglalkozik intézeti dolgozóival, In- ■eteink káderutánpótlásának tervszerüsitese céljából március hó vé- _ -n bekértem az intézetek professzoraitól azt, hogy hány káderre vol­na szükségük az^uj tanévben. A végző hallgatók elosztását intéző elő­készítő bizottság, mely március hónapban működött és a káderbizottsá­gok, melyek munkájukat április hónapb: n kezdték meg már ezen javasla­tok figyelembevételével dolgoznak. Hiányosság, hogy nincs Egyetemünk­nek egységes káderfejlosztési terve -és a személyzeti osztály kapcsolata a Tanulmányi osztállyal egész a közelmúltig nem volt kielégítő.

Next

/
Thumbnails
Contents