Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1951. szeptember 6., I. tanácsülés - Dr. Kádár Tibor Ü.B.titkár beszámolója az aug. 20-i munkafelajánlási mozgalom eredményeiről

melyek alapján az egyes intézetek, alapszervek eredményei összehasonlít­hatók. Ezért többszöri változtatás után a gyakorlat úgy bizonyította, hogy összehasonlítási alapul a minőségi mutatószám szolgálhat, melyet a következőképen számítottunk ki: Egyénenként az összes felajánlások minősége, jelentősége, értéke telje­sítésének mértéke szerint a termelési bizottság megállapította, hogy az illető egyén felajánlásai alapján melyik kategóriába sorolható. A kiemelkedő felajánlók 3-al, a jó felajánlók 2-vel, a gyenge de elfogad­ható felajánlók 1-el, a felajánlást nem tevők, felajánlásukat nem tel­jesítők, formális felajánlást tevők o-átral lettek birálva. Intézetenként ezen számokat a bizottság összegezte, elosztotta a dolgozók számával és szorozta loo-al. Ez a mutatószám ha 2oo felett volt, akkor mint a két elméleti alaszervnél, azt mutatta, hogy az alapszerv dolgozói csaknem loo $-ban jó felajánlást, köztük sok kiemelkedőt tettek. Ha 2oo alatt volt ez a szám, az bizonyította, hogy sok vállalást nem teljesítettek kellő mértékben, sokan nem tettek felajánlást, a felajánlások között /teljesített/ kevés volt a kiemelkedő. Ahol ez a szám loo alatt volt, ott alapvető hiányosságok mutatkoztak a felajánlások körül. /Pl.I.Szem. I.Bel./ A kiértékelés a következőképen történik: a 2o-as bizalmiak feljegyzései és szóbeli beszámolója alapján az intézeti termelési felelős összeállít­ja az intézet íolgozóinak listáját, melyen a név után a felajánlások megnevezése, a teljesítés mértéke van feltüntetve. A termelési felelős előaetes kategória javaslata is szereplhet a listán. Az intézeti termelés bizottság, mely az intézet vezetőjéből, pártmegbizott^ából, szakszervezet /műhelybizottsági/ titkárából, tanulmányi felelősből és termelési felelős bői áll, felülbírálja a term, felelős munjáját és miután leellenőrizte az adatok helyességét, megteszi a javaslatát akategoriába való sorolásra. Aláirja és továbbítja az alapszervi term, biz-nek. Ezen bi­zottság az intézetek term.felelőseiből, az alapszervek pártvezetőségéne] kiküldötteiből, egy professzorból,' vagy adjunktusból és az alapszervi termelési felelősből áll. A bizottság már menetközben ellenőrzi az egyes intézete felajánlásainak teljsitését /mint ez a IV. és VII., kisebb mértékben V. és I.alapszerven történt/ és az intézeti kiértéke­lések birtokában azonos szintre hozza, azaz ugyanazon értékkel birálja a hasonló felajánlókat. A mostani kiértékeléskor, mivel az intézeh még nem eléggé tárgyilagosan és sok szempontból helytelnül értékelték egyes vállalásokat az alapszervi term, biz-nak valamennyi intézet Élajánlását egyénenként át kellett vizsgálnia. A felülvizsgálás az I.alapszerv a helaszinen vége.zte el. A IV. és VII. alapszerv bizottsága már elő­zőleg meggyőződött az adatok helyességéről. Ezután a pontszámok és egyé.» tapasztalataik alapján megállapították, az alapszerven belüli rangsoro­lást. Az alapszervek közötti rangsor megállapitását az alapszervi ter­melési felelősökből, az alapszervi pártbizottsági tagokból, központi termelési felelősből és a Sz.B. elnökből álló bizottság döntötte el, a minőségi mutató számok és a végzett politikai munka alapján. Az intéze­tek és a klinikák közötti elsőséget ugyanezen bizottság intézeti ill. klinikai képviselőinek részlege állapította meg. Az alapszervek közötti versenyben legjobbnak a IV., a belső elméleti idézetek alapszerve bizonyult. Minőségi pontszámok: 232, valamennyi dol­gozó felajánlást tett, 562 egyéni, 53 kollektiv, 52 Nasarova vállalást tettek. A dolgozók létszáma 254. Hövidlejáratu Élajánlásaikat 99 ban teljesítették. A vöröskereszt szervezésben 44 #-ot ért-ek el. Jó politi­kai munkát végeztek, legjobb versenyszellem itt alakult ki, amit a pót­felajánlások nagy száma, a termelési értekeletek minősége és a 4 inté­zetben tartott Alkotmány Hét bizonyit. Második helyen a VII. alap^zerv végzett, ahol a minőségi mutatószám: 236, valamennyi dolgozó felajánlást tett, 341 egyéni, 13 kollektiv, 3o Hasáróva vállalást tettek. A dolgozók létszáma lol, rövidlejáratu fel­Ad ' '

Next

/
Thumbnails
Contents