Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1951-1952

1951. október 30., V. tanácsülés - November 7-i ünnepség előkészítése - Pártvezetőségválasztás jelentősége

a párttagság ügye volt,hanem az egész egyetemünk ügye. Ennek dacára talán nem mindenki előtt világos,hogy mit jelentett mégi, ez a választás nekünk egyetemi dolgozóknak,tanároknak,oktatóknak és kutatóknak. Mindenki érzi,hogy az oktatómunka,melyet most végzünk,nem az az ok­tatás,melyet az előtt végeznünk kellett. Ma sokkal nagyobb felelősséggel tartozunk, ügyelnünk kell minden egyes hallgatóra és nemcsak jó előadá­sokat kell tartanunk,hanem pedagógusoknak is kell lennünk. Ez rámutat arra,hogy miben különbözik mostani munkánk régi munkánktól, A hallgató­ság szociális összetételének megváltozása meg kell,hogy változtassa egye­temi oktatómunkánkat,hogy az jó és eredményes legyen,mert Pártunk és Kor­mányzatunk által felállított 5 éves tervünkbe orvosképzésünk is szorosan bele van épitve és annak teljesítésével lépést kell tartania.Oktatásunk­ban nagy szerepet kell játszania azoknak az ideológiai kérdéseknek,melye] a dialektikus materializmus szilárd bázisára helyezik át eddigi tudásun­kat, eddigi tudományos elképzeléseinket. Meg kell találnunk a helyes utat ezen a mai forrongó egy etemen, ahol átalakulóban van a diákság »átalakuló­ban van a tudományos szemlélet ahhoz,hogy munkánkat felelősségteljesen és jól végezhessük el. Azt hiszem kevesen mondhatják el a Tanács tagjai közül,hogy ezen nehéz oktatási feladatokban nem ütköznék^-súlyos»sokszor tanacsra van mÍ^uÍseguÍ:^lanna^ -^tszó Problémákba, amikor ér zik, hogy n»m -tud-jdk -megta- 1 áladba helyes utat. Ilyenkor áll mellettünk segitő tanácsával és útmutatásával a Pártszer vezeti vezetéség,melynek hivatása a Párt szempontjait syntethisáló törek­véseit országépitő akaratát elősegiteni,érvényesiteni és a mi problémáin­kat a szocializmus épitésének nagy feladatába beleilleszteni. A Pártveze­tőség hivatása az,hogy ilyenkor tanácsot adjon,megmutassa a helyes utat, melyen járnunk kell ha megoldást akarunk találni. Azt hiszem ugyancsak kevesen,vannak,akik kutatásaikban nem ütköztek bele abba^í a falba,melyet az uj és a régi harca emel kutatásainkban el­képzeléseink elé,amikor érzik,hogy nem találták meg a dialektikus mate­rializmus szemlélete által -megvilágított helyes utat és tanácsra,utmuta­/5*7 2

Next

/
Thumbnails
Contents