Erdészeti és Faipari Egyetem - tanszéki értekezletek, 1960-1961
1961. március 17., Erdőhasználattani- és Fatechnológia I. Tanszék
■3' beépítendő az Erdőhasználattan tárgykörébe. Helytelen volna azt külön tárgyként Ismertetni. A múlt tapsatalotai aat bizonyítják* hogy o szabván* oknak önálló Ismertetése eredmény télén, mert a sok adatot nem tudják mihez rögzíteni. Tehát helyesebb* hogyha ezeket esetenként a megfelel* választék termelésével kapcsolatban tárgyalják. ür.Sónkul! Elemér tonszv.e.doc na megjegyzésére a válasz az* hogy az JSrdőha áznál it tanban tárgyalt faanyagismertetés csak arra szorítkozik amit a Fa technológiába nem odriak elő. Különben is időben nehéz összehozni* hogy az ErdŐhaszn .lattan ráépüljön a Fatechnológiai előadásokra. Ugyanis a Fatechnológia előadása természetszerűleg is később kerül sorra* mint az Erdőhosználattan. Fentiek előrebocsátása után végeredményben a Főiskola Tanácsa* Illetőleg az általa kijelölt bizottság dönt a felett* hogy belktatják- e az BrdŐhaaznála ttani Tanszék előadásaiba uj tárgyként a Fa kereskedelemit ant * vagy az Erdőhasználat tan III. részt* vagy pedig az F.rdőhasz- núlattan II* félévi előadásában egy külön fejezetben tárgyalják a kiegészítendő részt. A hallgatóság részére alaposabban oktathatja a Tanszék a Fake- reakedelrai Ismereteket ha eg külön tárgyban adják elő. Ennek azonban az a hátránya*4og^ az órák számát emelni kell. íéár pedig az uj irányzat szerint az órák száma roaximáliaan 36 lehet csak. Hátránya még 02 is* hogy egy vizsgával többet kell o hallgatóknak tenni. Ez ö vizsgára való felkészülést szintén hátrányoson befolyásolja* mert ugyanaz alatt az id;5 alatt több tárgyból kell vizsgázni. Ha az üzem tani Tanszékkel megosztják o pótlandó anyagot* akkor megoldható a maradék rész előadása egy külön fejezet beiktatásával. *7 sJi