A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1931-1932

A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola tanévmegnyitó közgyűlése

27

Az isteni szikra: az alkotás vágya megint magasra lobbant lel benne. Tanárkodásának már az első évében, 1927-ben közölte a Bányászati és Kohászati Lapokban ,,Mély fúrás szerepe haszonviz nyerésénél“ című értékes közleményét.

Óriási szorgalommal rendszerbe foglalta a saját tapasztalatai és a szakirodalom részletes áttanulmányozása alapján a modern bányamíveléstan előadási anyagát s tervezett tankönyve: a Bányamíveléstan I. kötetét kéziratban el is készítette. A pénzügyminisztérium bányászati osztályának hathatós anyagi támogatásával kiegészítette a gyakorlati oktatás segédeszközeit. Hatalmasan kibővítette a főiskola bányamíveléstani gyűjteményét. A főiskola telepén mintatárót létesített. El lehet képzelni a nemes ambícióktól lelkesített ember magába fojtott fájdalmát, amikor a szervezetét megtámadó alattomos kór miatt kénytelen volt magas színvonalon tartott előadásait abbahagyni. A gyakorlati órákon azonban továbbra is igyekezett tanítványaiba a mérnöki gondolkozás, az önálló bányatervezés és alkotás képességeit beleplántálni. Az a vágy ízzott benne, hogy főiskolánkról műszakilag alaposan fölkészült magyar bányamérnöki generáció kerüljön ki.

Ezek a nemes törekvések a nehéz gazdasági viszonyok között abban nyertek elismerést, hogy a főiskolai tanács egyhangú előterjesztésére a Kormányzó Úr Ö FÖméltósága 1928. május hó 15.-én kelt elhatározásával a rendes tanári címmel és a VI. fizetési osztály jellegével ruházta fel.

Ez a magas kitüntetés nemcsak a szakoktatás terén kifejtett tevékenységének szólt, hanem annak a széleskörű bányászati szakértői munkásságnak is, amelyet az állam, a köz javára igyekezett kifejteni.

E sokoldalú és a szó szoros értelmében lázas tevékenység közben — sajnos — az agyonfárasztott testben a betegség csirái egészen elhatalmasodtak. Nem nyújtott gyógyulást sem a hitves gondos ápolása, sem az orvosi tudomány, sem a magas hegyek jó levegője, sem a délvidék enyhe kiimája. Szoboszlay Kornél tragikuma bekövetkezett: az élet lángja kilobbant, mielőtt a test felérhetett volna magas ívelésű pályája csúcspontjára, mert még sokat vártunk Szoboszlay Kornéltól.

A halál mindig lever, mindig elszomorít, mindig könnyeket fakaszt. De különösen tragikus a halál, ha olyan férfi dől ki