A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1929-1930 (S-160/1982)
A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola 1930. évi október hó 18-án megtartott tanévmegnyitó közgyűlése
34 és sohasem lankadó munkaszeretete azonban mindenhol sikeresen győzi a nehézségeket, sőt arra is képessé teszi, hogy már akkor jelentős irodalmi alkotásokkal is gazdagítsa a magyar erdészeti szaktudományt. Ebben a munkakörben eltöltött időben jelennek meg—hogy csak a legfontosabbakat említsük — az „Erdőértékszámítástan“, az „Erdészeti rovartan“, az „Erdészeti talajtan“ és „Erdővédelemtan“ című művei, megannyi jeles terméke az úttörő, alapvető irodalmi munkának. És az ebben a tárgykörben eltöltött munkásságának gyümölcse, az erdészeti szakműveltség egyik alapvető, hatalmas nagy műve, a Mágócsy-Dietz Sándorral, főiskolánk egykori tanársegédével, majd a budapesti egyetem nagynevű botanikus professzorával közösen megirt „Erdészeti növénytan“. Bármennyire is rövid az időnk, meg kell államink ennél a munkánál egy pillanatra: Ez az összefoglaló, két kötetes nagy munka nemcsak főiskolánknak, hanem az egyetemi tanulmányoknak is ismert segédeszközévé vált és mindazokban a részeiben, amelyekben a hatalmas lépésekben előrehaladó természettudományok új felfedezéseket, új eredményeket létre nem hoztak, így különösen morphológiai vonatkozásaiban, ma is a kor színvonalán áll. Ennek legfényesebb elismerése az, hogy a múlt évben, tehát 38 esztendő múlva kiadott új összefoglaló nagy botanikai munka, mint a Fekete Lajos és Mágócsy-Dietz Sándor-féle Erdészeti Növénytan második átdolgozott kiadása látott napvilágot. Hacsak az eddig elmondottakra gondolunk, úgy érezzük, hogy ez a jelentőségében és méreteiben impozáns teljesítmény túlon-túl elég ahhoz, hogy egy hosszú élet munkásságát tartalommal megtöltse. Pedig Fekete Lajos 1891-ben ismét új munkakört vállal, amikor a Soltz Gyula távozásával megüresedett erdőrendezéstani tanszék vezetésével bízzák meg. Az immáron 55 éves professzor itt is fáradhatatlan munkával bírja le a tanszékváltoztatás nehézségeit. Sőt, irodalmi tevékenysége most, a nyugdíjazásáig terjedő mintegy másfél évtizedben fogja leggazdagabb termését aratni. Ebben az időben jelennek meg : a szintén Mágócsy-Dietz Sándorral közösen írt „Erdészeti növénytan“ II. kötete, a Soltz Gyulával közösen megírt „Erdőbecsléstan“, továbbá „A szálaló erdők berendezése“, „Erdészeti nyereségszámítástan" és „Erdőrendezéstan“ című három hézagpótló önállóan meg
