A Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola évkönyve, 1926-1927 (B-l/1967)

A m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola 1927. évi szeptember hó 25.-én megtartott tanévmegnyító közgyűlése

25

Szívükben felrekesztett a vágy: Vajha mi is részesei lehettünk volna ennyi dicsőségnek.

Az eltűnődő, emlékező csend nem tartott sokáig. Újból vihar támadt. Az Alpok felől jött a szél, amely kitépte ismét a könyvet, a jegyzetet a diákok kezéből. Harcos katona — felkelő — lett öreg és fiatal! Ágfalvánál két hős bajtársunk szívéből kiömlő vér festette pirosra a nyárvégi mezőt. A Főiskola címerére pedig újabb babérágat akasztott a dicső halál. Ok meghaltak, de Sopron magyar maradt. Ök elvéreztek, de az Alma máter büszkén áll a helyén. Ők elmentek, de emlékük örökké él. A szivünkben égő láng lesz az örök mécsese e márvány táblának.

Oh hőseink dicső szelleme, kik nyugodni, míg nemzeteteket ily rabságban, míg drága Selmecetek árulók kezén látjátok, úgy sem tudtok, szálljatok mégegyszer hozzánk, ihlessetek meg bennünket méltatlan utódaitokat, szálljatok le a feledékenység tunyaságába merült magyar lelkekbe. Legyetek zivatar a magyar síkságon, melynek nyomán csak a bosszú nő, legyetek orkán, mely tövestől kitépi a magyar szívek erdejéből a gyáva megbocsátás fáit; legyetek tűz, amely csak még egyszer lobbantsa lángra a magyar feledésbe merült harci kedvét, hogy újra naggyá, újra szabaddá legyen szeretett Hazánk. Ne engedjetek nyugodni e trianoni keresztre feszített csonka országban egyetlen lelket sem, míg a dicső magyar múlt színhelyei: Arad, Kolozsvár, Kassa és a Ti drága Selmecetek nem a magyar győzelmi nótáktól visszhangzik. Kérünk Benneteket, Ti, kik véreteket ontottátok, életeteket áldoztátok fel a határok védelmében, legyetek az elfásult szívünkbe belenyilaló lelkiismeretfurdalás, hogy kigyulladjanak végre a nagy magyar határon, a győzelem örömtüzei. Akkor megláthatjuk majd még mi is a Ti kedves Selmeceteket. És ha a cseh rikácsoló trombita helyett újra megszólal a klopacska kedves hangja, akkor majd lerakhatjuk nemcsak a kegyelet koszorúját, de a béke olajágából font koszorút is a Ti örök nyugalomra tért hősi szellemetek emlékei előtt. Addig azonban nem akarunk mi sem nyugodni és ha most csak békés munkát végzünk is, de nem akarunk feledni és inkább belepusztulunk a nyomorba, a minden oldalról jövő korbácsütésekbe, de nem békülünk, mert el kell jönnie a nagy napnak és ebben mi hiszünk, mert: hiszünk egy Istenben, hiszünk egy hazában, hiszünk egy isteni örök igazságban, hiszünk Magyarország feltámadásában !